Trochę o duszy (Polish)
Duszę się miewa. Nikt nie ma jej bez przerwy i na zawsze.
Dzień za dniem, rok za rokiem może bez niej minąć.
Czasem tylko w zachwytach i lękach dzieciństwa zagnieżdża się na dłużej. Czasem tylko w zdziwieniu, że jesteśmy starzy.
Rzadko nam asystuje podczas zajęć żmudnych, jak przesuwanie mebli, dźwiganie walizek czy przemierzanie drogi w ciasnych butach.
Przy wypełnianiu ankiet i siekaniu mięsa z reguły ma wychodne.
Na tysiąc naszych rozmów uczestniczy w jednej, a i to niekoniecznie, bo woli milczenie. Kiedy ciało zaczyna nas boleć i boleć, cichcem schodzi z dyżuru.
Jest wybredna: niechętnie widzi nas w tłumie, mierzi ja nasza walka o byle przewagę I terkot interesów.
Radość i smutek to nie są dla niej dwa różne uczucia. Tylko w ich połączeniu jest przy nas obecna.
Możemy na nią liczyć, kiedy niczego nie jesteśmy pewni, a wszystkiego ciekawi.
Z przedmiotów materialnych lubi zegary z wahadłem i lustra, które pracują gorliwie, nawet gdy nikt nie patrzy.
Nie mówi skąd przybywa i kiedy znowu nam zniknie, ale wyraźnie czeka na takie pytania.
Wygląda na to, że tak jak ona nam, również i my jesteśmy jej na coś potrzebni. Uploaded by | Sebestyén Péter |
Source of the quotation | http://www.agprosinska.com/wislawa-szymborska-troche-o-duszy-a-few-words-on-the-soul/ |
|
Néhány szó a lélekről (Hungarian)
Van lelkünk, van. Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást és mindig.
Nap nap után, esztendő esztendőre is eltelhet nélküle.
Olykor csak a gyermekkor félelmeiben, rajongásában telepszik meg egy időre. Olykor csak a felismerésben, hogy megöregedtünk.
Csak elvétve segédkezik olyan keserves tennivalóknál, mint bútorokat tologatni, bőröndöket cipelni vagy órákig gyalogolni egy szűk cipőben.
Űrlapok kitöltésekor vagy húsdarálás idején rendszerint szabadnapos.
Ezer beszélgetésünkből egyben ha részt vesz, és még ez sem törvényszerű, hiszen többre tartja a csendet.
Ha testünk szaggatni kezd és kínozni, lopva távozik a szolgálatból.
Válogatós fajta: nem szívesen lát minket tömegben, a fölényért vívott harcunktól és zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.
Az öröm s a bánat előtte nem két külön érzés. Csupán ha egybekapcsolódnak, lesz jelenvalóvá számunkra.
Bátran számíthatunk rá, ha végképp elbizonytalanodtunk, és mindent tudni akarunk.
Az anyagi világ tárgyai közül az ingaóra a kedvence és a tükör, mely akkor is szorgoskodik, ha senki felé nem pillant.
Honnan toppan elő s faképnél mikor hagy ismét, nem árulja el – ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.
Úgy fest tehát, hogy egyfelől szükségünk van rá, de valami okból neki is szüksége lehet ránk.
|