This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Castro Alves, Antônio de: Esti zsongás (Murmúrios da Tarde in Hungarian)

Portre of Castro Alves, Antônio de
Portre of Tótfalusi István

Back to the translator

Murmúrios da Tarde (Portuguese)

Ontem à tarde, quando o sol morria,

A natureza era um poema santo,

De cada moita a escuridão saia,

De cada gruta rebentava um canto,

Ontem à tarde, quando o sol morria.

 

Do céu azul na profundeza escura

Brilhava a estrela, como um fruto louro,

E qual a foice, que no chão fulgura,

Mostrava a lua o semicirc'lo d'ouro,

Do céu azul na profundeza escura.

 

Cantava o ninho – suspirava o lago   

Tinha das ondas o murmúrio vago    

Larga harmonia embalsamava os ares!

E a verde pluma dos sutis palmares

Larga harmonia embalsamava os ares.

 

Era dos seres a harmonia imensa,

Vago concerto de saudade infinda!

"Sol – não me deixes", diz a vaga extensa,

"Aura – não fujas", diz a flor mais linda;

Era dos seres a harmonia imensa!

 

'Leva-me ainda para um novo galho  

"Leva-me! leva-me em teu seio amigo"

Dizia às nuvens o choroso orvalho,

"Rola que foges", diz o ninho antigo,

Leva-me! leva-me em teu seio amigo."

 

E mais à penha se conchega o rio      

"Dá-me inda um beijo, antes que a noite venha!

Inda um calor, antes que chegue o frio..

"E mais o musgo se conchega à penha"

Dá-me inda um beijo, antes que a noite venha!

 

Rosa de amor, celestial Maria

Ai! como alegre a tua boca ria           

E tu no entanto no jardim vagavas,

Ai! como esquiva sobre o chão pisavas,

E tu no entanto no jardim vagavas.

 

Eras a estrela transformada em virgem!

Eras um anjo, que se fez menina!

Tinhas das aves a celeste origem.

Tinhas da lua a palidez divina,

Eras a estrela transformada em virgem!

 

Flor! Tu chegaste de outra flor mais perto,

Dir-se-ia um beijo, que nasceu na veiga        

Flor! Tu chegaste de outra flor mais perto!    

Que bela rosa! que fragrância meiga!

Dir-se-ia um riso no jardim aberto,

 

Guarda-me, ó bela, no teu seio quente          

E eu, que escutava o conversar das flores,

Ouvi que a rosa murmurava ardente:

"Colhe-me, ó virgem, – não terei mais dores, "

E eu escutava o conversar das flores.

 

Também então eu murmurei cismando         

Minh'alma é rosa, que a geada esfria 

Dá-lhe em teus seios um asilo brando           

"Leva-me! leva-me, ó gentil Maria!"

"Leva-me! leva-me, ó gentil Maria!..."



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.ebah.com.br

Esti zsongás (Hungarian)

Tegnap este, midőn a nap aláhullt,

a természet egy nagy, szent költemény lett.

Minden bokorból leskelő homály nyúlt,

minden barlangból reszketett egy ének

tegnap este, midőn a nap aláhullt.

 

Azúr égből a homályülte mélybe

sárgás gyümölcsök, csillagok ragyogtak,

és sarlóként, mely rétek nyári éke,

villant arany féltányérja a holdnak

azúr égből a homályülte mélybe.

 

Harmóniától balzsamos szelekbe

dalolt a fészek - sóhajtott a tómély...

kényes pálmák zöld tollába temette

hullámait a lágyan mormoló éj

s harmóniától balzsamos szelekbe.

 

A lények végtelen harmóniája:

ősi vágyak kusza koncertje zengett!

"Nap, el ne hagyj", a hullám sírt magába,

"szellő, ne fuss", a kis virág esengett;

végtelen a lények harmóniája!

 

"Emelj baráti kebledig egészen",

szólt a felleghez könnyek közt a harmat;

"galamb, ki elszállsz", sírt a régi fészek,

"emelj csúcsára egy fentebbi gallynak...

emelj baráti kebledig egészen".

 

"Adj még egy csókot, míg az éj be nem fed!"

"Még egy kis hőt, mígnem az éj fagyot hoz..."

s jobban tapad moha a szirtperemhez,

közelebb csap a folyó a galambhoz...

"Adj még egy csókot, míg az éj be nem fed!"

 

S mindeközben te bolyongtál a kertben,

szerelem-rózsa, mennyei María...

Hogy lépkedtél a rög közt, mily kecsessen,

ah! mily mosoly volt ajkaidra írva...

S mindeközben te bolyongtál a kertben.

 

Csillag voltál, ékes szűz képe lettél!

Angyal voltál, öltöztél lány-alakba!

A mennyei madaraktól eredtél,

arcod a hold szent sápadtsága lakta,

csillag voltál, ékes szűz képe lettél!

 

Virág! jöttél más, közelebb virágtól.

Mily tiszta rózsa! Ó, mely drága illat!

csók, mely születtél a magyalfa-ágról,

kacagás, mely a kerten tovaillant...

Virág! jöttél más, közelebb virágtól!...

 

S én, ügyelve a virágok szavára,

hallottam egy rózsát suttogni égve:

"Szakíts le, szűz - hidd el, cseppet se fájna,

őrízz meg, rejts el kebled melegébe."

S én ügyeltem a virágok szavára.

 

"Emelj! emelj fel, ó María kedves!"

én is ezt suttogtam vágyódva végül...

"A lelkem rózsa, s egyre hidegebb lesz...

add néki kebled gyengéd menedékül...

emelj! emelj fel, ó María kedves!..."



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://nokedlira.blogspot.hu

minimap