Eminescu, Mihai: A tó (Lacul in Hungarian)

Lacul codrilor albastru
Nuferi galbeni îl încarca;
Tresarind în cercuri albe
El cutremura o barca.

Si au trec de-a lung de maluri,
Parc-ascult si parc-astept
Eadin trestii sa rasara
Si sa-mi cada lin pe piept;

Sa sarim în luntrea mica,
Îngânati de glas de ape,
Si sa scap din mâna cârma,
Si lopetile sa-mi scape;

Sa plutim cuprinsi de farmec
Sub lumina blândei lune ?
Vântu-n trestii lin fosneasca,
Unduioasa apa sune!

Dar nu vine... Singuratic
În zadar suspin si sufar
Lânga lacul cel albastru
Încarcat cu flori de nufar.

(1876, 1 septembrie)

Az erdőknek a kék taván
Sárga tavirózsák nyílnak;
Fehér körökkel a habján
Fölötte remeg egy csónak.

És én sétálok a parton
Mintha hallanám, és várom,
Hogy a nádból felém tartson,
S lágyan  a mellemre szálljon;

Ugorjunk a kis ladikba,
S elalélva a víz hangjától
A kormányt magára hagyva
Ott pihennek a lapátok;

Lebegjünk varázstól telve
Szelíd fényében a holdnak-
A nádasból lágy szél nesze
Borzolja vízét a tónak!

De te nem jössz…s én egyedül
Hiába sóhajtok, hívlak
A kék tónak tükre körül,
Amin tavirózsák nyílnak.