Eminescu, Mihai: Immár csak egyre vágyom (Mai am un singur dor in Hungarian)

Mai am un singur dor
În liniştea serii
Să mă lăsaţi să mor
La marginea mării;
Să-mi fie somnul lin
Şi codrul aproape,
Pe-ntinsele ape
Să am un cer senin.
Nu-mi trebuie flamuri,
Nu voi sicriu bogat,
Ci-mi împletiţi un pat
Din tinere ramuri.

Şi nime-n urma mea
Nu-mi plângă la creştet,
Doar toamna glas să dea
Frunzişului veşted.
Pe când cu zgomot cad
Isvoarele-ntr-una,
Alunece luna
Prin vârfuri lungi de brad.
Pătrunză talanga
Al serii rece vânt,
Deasupră-mi teiul sfânt,
Să-şi scuture creanga.

Cum n-oi mai fi pribeag
De-atunci înainte,
M-or troieni cu drag
Aduceri aminte.
Luceferi, ce răsar
Din umbră de cetini,
Fiindu-mi prietini,
O să-mi zâmbească iar.
Va geme de patemi
Al mării aspru cânt...
Ci eu voi fi pământ
În singurătate-mi.

Immár csak egyre vágyom:
Ha leszállt az alkony,
Ott leljem a halálom,
Kinn, a tengerparton.
Legyen békés az álmom,
És a közelben erdő,
S égen ne legyen felhő,
Tenger-víz láthatáron.
Nem kérek én gyászfátylat,
Sem egy díszes koporsót,
Vágjatok friss falombot,
S abból fonjatok ágyat.

És majd utánam senki,
Ne sírjon fejem felett,
Csak az ősz hangja lengi
Át a száraz levelet.
S miközben csörgedeznek
A csermelyek folyton,
Sétáljon át a holdon
Csúcsa a fenyveseknek.
És kolomphangként szóljon
Az este hideg szele,
S a szent hárs levele
Csendben rám boruljon.

Amint nem leszek vándor,
Onnantól fogva,
Elhavaznak az álmok.
Az emlékek sora.
S fenyvesek árnyékából,
Esthajnalcsillagok,
Mint régi jó barátok
Rám mosolyogtok bárhol.
Majd szenvedélytől nyög
Zord dala a tengernek…
Mert én már föld leszek,
Magányba költözök.