Minulescu, Ion: Annak, aki hazudik (Celei care minte in Hungarian)
Celei care minte (Romanian)Eu stiu c-ai sã mã-nseli chiar mâine... Dar fiindcã azi mi te dai toatã, Am sã te iert - E vechi pãcatul Si nu esti prima vinovatã!...
În cinstea ta, Cea mai frumoasã din toate fetele ce mint, Am ars miresme-otrãvitoare în trepieduri de argint, În pat ti-am presãrat garoafe Si maci - Tot flori însângerate - Si cu parfum de brad pãtat-am dantela pernelor curate, Iar în covorul din perete ca si-ntr-o glastrã am înfipt Trei ramuri verzi de lãmâiþã Si-un ram uscat de-Eucalipt.
Dar iatã, Bate miezul noptii... E ora când amantii, -alt'datã, Sorbeau cu-amantele-mpreunã otrava binecuvântatã... Deci vino, Vino si desprinde-ti din pieptenul de fildes pãrul, Înfinge-ti în priviri Minciuna Si-n caldul buzei Adevãrul Si spune-mi: Dintre câti avurã norocul sã te aibã-asa Câti au murit Si câti blesteamã de-a nu te fi putut uita?...
Eu stiu c-ai sã mã-nseli chiar mâine... Dar fiindcã azi mi te dai toatã. Am sã te iert - E vechi pãcatul Si nu esti prima vinovatã!...
Deci nu-ti cer vorbe-mperecheate de sãrutãri, Nu-ti cer sã-mi spui Nimic din tot ce-ai spus la alþii, Ci tot ce n-ai spus nimãnui. Si nu-ti cer patima nebunã si fãrã de sfârsit, Nu-ti cer Nimic din ce poetul palid Cerseste-n veci de veci, stingher, Voi doar sã-mi schimbi de poti o clipã Din sirul clipelor la fel, Sã-mi torni în suflet înfinitul unui pahar de hidromel, În pãr sã-mi împletesti cununa de laur verde Si în priviri Sã-mi împietresti pe veci minciuna neprihãnitelor iubiri. Si-asa tãcuti - Ca douã umbre, trântiti pe maldãrul de flori - Sã-ncepem slujba-n miez de noapte Si mâine s-o sfârsim în zori!
|
Annak, aki hazudik (Hungarian)Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni... De mert az enyém vagy ma teljesen, Megbocsájtok neked - Régi a bűn És nem elsőnek vétkezel!...
Tiszteletedre, Te legszebbik a lányok közül, akik hazudoznak, Illatos olajokat égettem ezüst állványokban, Az ágyba szegfűket szórtam És pipacsokat - Csupa vérszínű virágokat - És fenyő illattal hintettem be a csipkét a tiszta párnákon, A faliszőnyegbe beletűzdeltem, mint virágvázába Három élő citrom És egy száraz eukaliptusz ágat.
De íme, Éjfélre jár... Amikor a régi lovagok, Szeretőikkel együtt szürcsölték az áldott bódulatot... Jöjj hát, Jer és bontsd ki az elefántcsont fésűből a hajad, Döfd szembe a Hazugságot És ajkad melegében az Igazat És mondd: A szerencsések közül, akik így tudtak ölelni Hány halt meg És hány átkozódik, mert nem tud elfeledni?...
Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni... De mert az enyém vagy ma teljesen, Megbocsájtok neked - Régi a bűn És nem elsőnek vétkezel!...
Nem akarok csókokkal párosult szavakat, Ne mondjál Semmit, amit mondtál másoknak, Csupán, amit senkinek sem mondtál. Nem akarok őrült és végtelen szenvedélyt, Nem akarok Semmit, amit a sápadt költő Koldul öröktől fogva, elhagyottan, Akarom, hogy megváltoztasd egy pillanatra Az unalmas percek füzérét, Töltsd lelkembe egy pohár méhsör végtelenjét, Fond hajamba a zöld babér koszorút És tekintetemben Dermeszd kővé örökre a tiszta szerelmek ámítását. És így némán - Mint két árnyék, egy halom virágra dobva - Indítsuk az éjféli áhítatot Hogy befejezzük holnap hajnalra!
|