Labiş, Nicolae: Szerettem... (Am iubit in Hungarian)

Am iubit de când mă ştiu
Cerul verii, străveziu,
Despletitele răchite,
Curcubeiele pe stânci
Ori pădurile adânci
Sub ger alb încremenite.
Mi-a fost drag pe bărăgane
Să văd fetele morgane
Ori pe crestele din munte
Joc de trăsnete rotunde,
Scurgerea cocorilor,
Pacea înălţimilor,
Semeţia pinilor
Plini de scama norilor.

Am iubit iubirea pură,
Floare roşie pe gură
Şi în inimă arsură,
În priviri zăpezi candide
Şi-n piept voci necontenite.

M-a înfiorat ades
Tot ce gândurile ţes:
Pe al filelor polei
Dansuri repezi, legănate,
De pe arcuri înstrunate,
Săgetarea de idei...

Toată-această măreţie
Ne-a fost dată din vecie...

Szerettem mióta vagyok
Nyári ég, ha tisztán ragyog,
A bozontos rekettyéket,
Szivárványokat a bércen
Vagy az erdőket oly mélyen
Megdermedten, hófehéren.
Kedveltem a rónaságot,
Ahol láttam délibábot,
Vagy a magas hegygerincen
Villámokat szép körívben,
És a darvak vonulását,
Magasságok nagy nyugalmát,
Törpefenyők makacsságát,
Felhők ölelő foszlányát.

Az igaz szerelmet imádom,
Piros virágot a számon
És a szívemet parázson,
Pillantásban fénylő havat,
Mellben örökös szavakat.

Gyakorta felborzoltak,
Mit a gondolatok fontak:
Részleteket eltakartak,
Amíg pörgő táncok ringtak,
És a jól feszített íjak
Eszméket lenyilaztak...

Mind e hatalmas fenség,
Ránk maradó örökség...