This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Doinaş, Ştefan Augustin: Ezüst agyarú vadkan (Mistreţul cu colţi de argint in Hungarian)

Portre of Doinaş, Ştefan Augustin

Mistreţul cu colţi de argint (Romanian)

Un prinţ din Levant îndrăgind vânătoarea

prin inimă neagră de codru trecea.

Croindu-şi cu greu prin haţişuri cărarea,

cântă dintr-un flaut de os şi zicea:

 

- Veniţi să vânăm în păduri nepătrunse

mistreţul cu colţi de argint, fioros,

ce zilnic îşi schimbă în scorburi ascunse

copita şi blana şi ochiul sticlos...

 

- Stăpâne, ziceau servitorii cu goarne,

mistreţul acela nu vine pe-aici.

Mai bine s-abatem vânatul cu coarne,

ori vulpile roşii, ori iepurii mici ...

 

Dar prinţul trecea zâmbitor înainte

privea printre arbori atent la culori,

lăsând în culcuş căprioara cuminte

şi linxul ce râde cu ochi sclipitori.

 

Sub fagi el dădea buruiana-ntr-o parte:

- Priviţi cum se-nvârte făcându-ne semn

mistreţul cu colţi de argint, nu departe:

veniţi să-l lovim cu săgeată de lemn!...

 

- Stăpâne, e apa jucând sub copaci,

zicea servitorul privindu-l isteţ.

Dar el răspundea întorcându-se: - Taci...

Şi apa sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Sub ulmi, el zorea risipite alaiuri:

- Priviţi cum pufneşte şi scurmă stingher,

mistreţul cu colţi de argint, peste plaiuri:

veniţi să-l lovim cu săgeată de fier!...

 

- Stăpâne, e iarba foşnind sub copaci,

zicea servitorul zâmbind îndrăzneţ.

Dar el răspundea întorcându-se: - Taci...

Şi iarba sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Sub brazi, el strigă îndemnându-i spre creste:

- Priviţi unde-şi află odihnă şi loc

mistreţul cu colţi de argint, din poveste:

veniţi să-l lovim cu săgeată de foc!...

 

- Stăpâne, e luna lucind prin copaci,

zicea servitorul râzând cu dispreţ.

Dar el răspunde întorcându-se: - Taci...

Şi luna sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Dar vai! sub luceferii palizi ai bolţii

cum stă în amurg, la izvor aplecat,

veni un mistreţ uriaş, şi cu colţii

îl trase sălbatic prin colbul roşcat.

 

- Ce fiară ciudată mă umple de sânge,

oprind vânătoarea mistreţului meu?

Ce pasăre neagră stă-n lună şi plânge?

Ce veştedă frunză mă bate mereu?...

 

- Stăpâne, mistreţul cu colţi ca argintul,

chiar el te-a cuprins, grohăind, sub copaci.

Ascultă cum latră copoii gonindu-l...

Dar prinţul răspunse-ntorcându-se. - Taci.

 

Mai bine ia cornul şi sună întruna.

Să suni până mor, către cerul senin...

Atunci asfinţi după creste luna

şi cornul sună, însă foarte puţin.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://7torony.hu/content.php?c=34991

Ezüst agyarú vadkan (Hungarian)

Egy ifjú levantei herceg a vadra

tört sűrű berekben a bokrokon át.

Míg tépte az ág, iszalag hasogatta,

megfútt egy erős szavú csontfuvolát,

 

s így szólt: - Nosza, társaim, űzzük a vadkant

és ejtsük el őt, az ezüst agyarút,

mert rettenetes csodalény, fene nagy vad;

ki meglövi, hírneve messzire jut.

 

- Jó herceg - a kürtösök így okították -,

nem jár soha erre a kan, kire vársz;

jöjj, űzzed a szarvasünőt vagy a borját

vagy nyúlra, szelíd szemű őzre vadássz. - 

 

Ment, ment mosolyogva tovább csak a herceg,

fürkészte a sűrűt, az ágasbogasat,

nem vonta fel íj idegét, ha a rejtek 

mélyén a hiuz vagy a róka hasalt;

 

ám egyszer a bükkök alá betekintve

így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt

a táltos ezüst agyarú; lesi szinte,

hogy földre terítik-e nádnyilaink.

 

- Jó herceg - a szolga felelte morogva -,

nem vadkan az, árny csak a lombok alatt.

- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;

ő látta a két ragyogó agyarat.

 

És mentek előre, s az ifjú megint csak

így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt

horkol heverészve ölén a csalitnak,

hadd lám, leterítik-e vasnyilaink.

 

- Jó herceg - a szolga felelt mosolyogva -,

nem vadkan az, egy halom őszi avar.

- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;

ő látta, hogy ott az a fényes agyar.

 

És mentek a fenyves alatt, ahol ismét

így szólt: - Ide nézzetek, itt a kan, itt

a táltos ezüst agyarú; nosza, szívét

járják hamar át a mi tűznyilaink.

 

- Ej, herceg - a szolga felelt vigyorogva -,

nézd meg, csak a hold süt az ágakon át.

- Légy csöndben - a herceg ekképp csitította;

ő látta a kan hegyes érc-agyarát.

 

És akkor, a kék-lila csillagos estén

szomj-oltani hogy le a vízre hajolt,

egy kan nekiront, s agyarát belevervén

vérével itatja a földön a port.

 

- Miféle vadállat ez itt, ki ledöntött,

s nem hagyja keresni az én vadamat?

Miféle madár sirat engem; örökzöld

mért fed be, miképpen a vermet a hant?

 

- Jó herceg, ez ő, az ezüst agyarú volt.

Épp ő sebzett meg, a rég keresett;

űznék a kopók, de hiába, megugrott.

- Légy csendben - a hercegi ifjú felelt -,

 

míg elhagy egészen a hűtelen élet,

hadd szóljon a tiszteletemre a kürt. - 

És akkor a hold feketén elenyészett,

s az éjben a kürt szava lassan elült.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu/02200/02203/html/doinas.htm

minimap