Stanescu, Nichita: Jog az időhöz (Dreptul la timp in Hungarian)

Tu ai un fel de paradis al tău
în care nu se spun cuvinte.
Uneori se mişcă dintr-un braţ
şi câteva frunze îţi cad inainte.
Cu ovalul feţei se stă înclinat
spre o lumină venind dintr-o parte
cu mult galben în ea şi multă lene,
cu trambuline pentru săritorii în moarte.
Tu ai un fel al tău senin
De-a ridica oraşele ca norii,
şi de-a muta secundele mereu
pe marginea de Sud a orei,
când aerul devine mov şi rece
şi harta serii fără margini,
şi-abia mai pot rămâne-n viaţă
mai respirând, cu ochii lungi, imagini.

Te egy különös mennyországban élsz,
ahol semmit sem érnek a szavak.
Van úgy, hogy egyetlen mozdulatra
levelek nyüszítnek a talpad alatt.
Valami oldalról jövő fényben állni,
elnyúlt arccal várni meghajolva,
sok sárgával, mozdulatlansággal,
ugródeszkával a halálba ugróknak.
Olyan különös tisztasággal bírsz
fellegszerű városokat húzni,
a másodperceket folyton
az óra déli részébe tolni -
mikor hideg és lila lesz a lég,
és az est térképe végtelenné válik,
és alig bírsz életben maradni
hosszan lélegezve látomások csodáit.