Tarkovszkij, Arszenyij Alekszandrovics: Aszály (Засуха in Hungarian)

Земля зачерствела, как губы,

Обметанные сыпняком,

И засухи дымные трубы

Беззвучно гудели кругом,

И высохло русло речное,

Вода из колодцев ушла.

Навечно осталась от зноя

В крови ледяная игла.

Качается узкою лодкой,

И целится в сердце мое,

Но, видно, дороги короткой

Не может найти острие.

Есть в круге грядущего мира

Для засухи этой приют

Где души скитаются сиро

И ложной надеждой живут.

Mint tífuszos, lázverte ajkak,

A föld kicserepesedett,

S gyárkéményként füstölve, halkan

Búgott az örvénylő meleg.

És kiszáradt a folyó medre,

Elhagyta a víz a kutat...

A hőség jégtűje örökre

Lassúdó véremben maradt.

Ring benne, karcsútestü gálya,

És megcélozza szívemet,

Keresgeti, de nem találja

Az utat, mely belé vezet.

Jöhet jövendő - menedéket

Lel benne is ez az aszály,

Hol árván bolyong csak a lélek,

És megváltást hiába vár.