Fet, Afanaszij Afanaszjevics: Fenyők (Сосны in Hungarian)

Средь кленов девственных и плачущих берез

Я видеть не могу надменных этих сосен;

Они смущают рой живых и сладких грез,

И трезвый вид мне их несносен.

В кругу воскреснувших соседей лишь оне

Не знают трепета, не шепчут, не вздыхают

И, неизменные, ликующей весне

Пору зимы напоминают.

Когда уронит лес последний лист сухой

И, смолкнув, станет ждать весны и возрожденья, -

Они останутся холодною красой

Пугать иные поколенья.

Megannyi szűz juhar s bús nyír körében ím

E sok dölyfös fenyőt felháborodva látom;

Zavarják csak vidám és boldog álmaim,

            S a józanságuk ki nem állom.

Feléledt fák között csak állnak szótlanul,

Sóhajtás, suttogás hő mámorát nem érzik,

S míg ujjong a tavasz, ők változatlanul

            Az elmúlt tél fagyát idézik.

Midőn a tölgyes is csak száraz ágakat

Hintázva vár a szép megújító tavaszra,

Az ő hideg díszük tovább is megmarad,

            Más nemzedékeket riasztva.