Sládkovič, Andrej: Visszhang (Ohlas in Hungarian)

(Na Vörösmartyho „Szózat“)

Slovenský brat! objím si mať,
ľúb verne objatú:
zem slovenská je tvoja mať,
miluj zem tú svätú!

Zem tá je krásna, slávna časť
v sveta desatine:
ak dá trpieť, zhynúť nedá
Boh toľkej rodine.

Pred tisíckou vtrhli k tebe
Arpádovcov voje:
svet nepamätá, odkedy
máš ty meno svoje.

Tvoji dedovia sadali
k prestolu Štefana,
ich junač pri Ostrihome
ubila pohana. —

Sloboda! hej, aké časy
ty si tu už mala,
keď priateľskú ruku do pút
nevďaka zbíjala!

Chceli, by ich veľa bolo,
nás nič, lebo málo:
národ náš sa rozveľadil,
ich málo zostalo. —

A svet národov našinských
hlasom hromu vetí:
kto chce žiť, nech vloží ruku
v ruku mojich detí!

Za mnohú krv rozlievanú,
za toľké vzdychanie —
výbojcov synovia, už raz
učiňte pokánie!

Žije Boh, večne verná je
svätá jeho vôľa:
kliatba rabstva pravde jeho
navždy neodolá! —

Svitne — hej, zasvitnúť musí
tam lepšia hodina,
miliónov sto kde za to
prosí Hospodina:

Bo keď by raz veľnároda
predsa stiekli žily,
prúdy krvi jeho by svet
celý zaplavili:

A kto veľkému národu
potom hrob vykope,
keď ľudstvo celé utonie
v sĺz vlastných potope? —

Nuž k Bohu oko povďačné
a modlitbu svätú!
Slovenskú zem, tú svoju mať,
žehnaj, ľúby bratu!

Sveta šíreho ona je
slávna desatina:
trpieť môže, lež zhynúť — nie
slovenská rodina.[1]

(Vörösmarty „Szózat“-ára)

Szlovák testvér! Öleld anyád,
szeresd hűn ölelve:
szlovák vidék a te anyád,
áldott föld szeretve!

Be szép föld, gyönyörű része
világ tizedjének:
bár megkínoz, még sincs vége
Isten háznépének.

Ezer éve rontottak be
Árpádnak hadai:
neved mióta zengik be
világnak dalai?

Őseid foglaltak helyet
István előtt erre,
dalia Esztergom mellett
a pogányt csépelte. —

Szabadság! micsoda idők
járták át éltedet,
baráti jobbkezed midőn
bilincsbe tétetett!

Kérték, hogy sokan legyenek,
mi meg, csak kevesen:
de népünk mint a fellegek,
szaporult sebesen. —

Egyívású földek népe
villámnak felele:
ki élni akar, az tégye
kezét gyermekére!

Megannyi kiontott vérünk,
és annyi sóhajunk —
hódítók sarjai, kérünk
vezeklést óhajtunk!

Az Isten váltig hű marad
szent az akarata:
rabságnak átka megszakad
váltig nem dacola! —

Virrad — igen, felfehérlik
szebb lesz ott a végzet,
sokan vannak kik ezt kérik
Istentől a népnek:

Mert ha egyszer nagy nemzetnek
vére mind kifolyna,
hömpölygő árja népeket
magával sodorna:

Ki lesz majd ki nagy nemzetnek
hantjait kiássa,
ha könnybe fúló népeknek
nem lesz maradása? —

Adjunk hát Istennek hálát
és szent imádságot!
Szlovák földet, saját anyát,
szent atyafiságot!

Széles e világon lesz ő
hírneves tizednyi:
szenvedhet, de ő a jövő
tót család ezernyi.