This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Roy, Vladimír: A költő sorsa (Sudba básnika! in Hungarian)

Portre of Roy, Vladimír
Portre of Tótfalusi István

Back to the translator

Sudba básnika! (Slovak)

Ó, preúbohá sudba básnika!
Ja nechcel som sa zmietať v jej sieti,
však krv ma hnala k vyspievaniu vnútra,
cit —
priveľa ho bolo azda —
chcel vliať sa
do formy,
súladom ukojiť bolesť dravú
i krutú,
tak zlomiť poroby hrdzavú knutu…
Snáď preto som sa chopil varyta,
a ľúto mi, že ho budem musieť raz zahodiť
sťa nástroj, čo upotrebiť škoda,
snáď i nehodno…

Mňa Dnešok hrdúsi a záľuby v ňom nemám
a duša sa chystá vždy k dákym zmenám,
kým cítim sa jak osamelý havran
kdes’ na úpätí vrchov skalných,
a rád by som vrhal balvany v priepasť,
do vírov divých a kalných;
hoc nevrie vo mne pesimizmus,
preds’ ani jeho otec: Schopenhauer —
sa príliš nebratril so smrťou,
hoc Nirvána mu čímsi blízkym bola,
preds’ planula v ňom žitia vôľa,
zomrel v kmeťskom veku, striebrovlasý,
— keď prežil dobré i zlé časy —
Ach, ja milujem žitia dary,
a hoc moje snahy zhusta marí,
len nie som jaksi svojím,
a na rozcestí občas stojím,
hľadám sa a sa nenachodím,
i boriac sa vozvýš, myslím si často,
že budem raz rád, keď nebudem musieť myslieť
a lúštiť tie „otázky“ a „záhady“,
keď budem už raz pre zem navždy nemý
i hluchý, prenesený do oblastí,
kde vládne — — — Čo? Odpovedaj duša!
Áno? Nie?
Mier? Svetlo? Radosť? Poznanie?
— — — — — — — — — — —
Všetko — čo zmieruje a chlácholí,
v Centrume bytia jasného
boľastí ničí a dvíha pocit blaženosti!
— — — —
Sem, myslím, čakajú denne hostí,
a preúbohá sudba básnika
tu v harmónii večnej zaniká! — — —



Uploaded byRépás Norbert
PublisherZlatý fond denníka SME / zlatyfond.sme.sk
Source of the quotationDielo digitalizoval(i) Viera Studeničová, Zdenko Podobný, Lucia Muráriková, Martin Hlinka. / CCA-NonCommercial-NoDerivs 2.5 License

A költő sorsa (Hungarian)

Nyomorú költősors!
Hálójában vergődni nem akartam,
de vérem űzött, hogy bensőm kidaloljam,
az érzelmek
- talán mert túltengtek -
formába
akartak ömleni,
hogy a maró, vad kínokat összhanggal
csendesítsék,
igy törve szét a szolgaság rozsdás bilincsét...
Talán ezért ragadtam lantot,
és fáj, hogy majd el kell dobnom egyszer,
mint szerszámot, melyet használni kár,
sőt illetlen talán...

A Ma fojtogat, nem gyönyőrkődtet engem,
s mindig változásra készülök szivemben,
mintha magányos holló lennék,
mely sziklás csúcson honol
s kőbálványokat zúdíthat a szakadékokba, hol
vad örvények kavarognak;
noha nem forr bennem a pesszimizmus,
hisz még annak atyja, Schopenhauer
semkomázott a halállal,
bár a Nirvána vonzotta őt,
de élni akart mindenek előtt,
s ezüstfejű aggként érte a halál,
jót s rosszat megért addigra már.
én szeretem mindazt, amit az élet ad.,
bár gyakran keresztezi szándékaimat,
csak magam nem érzem magamnak, s olykoron
hogyha megállok a keresztúton,
önmagamat hiába kutatom,
s magasba törve arra gondolok,
de jó lesi egyszer, ha már gondolkodnom se kell,
se kérdéseket, rejtélyeket bogoznom,
örökre néma és süket leszek a földnek,
s más terekbe lendülök át,
ahol — — — Mi is uralkodik? ó lelkem, felelj!
Igen? Nem?
Béke? Fény? Öröm? Értelem?
— — — — — — — — — — —
Minden - ami békít és vigasztal,
a fényes lét Centrumában
fájdalmakat csitít és boldogít!
— — — —
Naponta, hiszem, vendégeket várnak itt,
s vége a nyomorú költő-sorsnak,
itt az örök harmóniába olvad! — — —



Uploaded byRépás Norbert
PublisherKozmosz Könyvek (Budapest)
Source of the quotationCseresznyevirágok balladája, Szlovák költők antológiája
Bookpage (from–to)128-129
Publication date

minimap