Bor, Matej: Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 12 (Šel je popotnik skozi atomski vek 12 in Hungarian)
Šel je popotnik skozi atomski vek 12 (Sloven)12
Šel je popotnik skozi atomski vek in je imel privid: zibal se je visoko v srebrni gondoli in gledal pod sabo oblino zemlje: bila je kakor pokrajina z lune: pepel je zasul zadnjo kupolo upanja in z njo zadnji spomin na to, kar je bio. In po pepelu je gazilo krdelo gnusnih demonov, in ko so prišli do kraterja, ki so oblaki vanj ocedili dež, ki ni bil dež, so planili vanj in pili, in ko so se napili, so brisali usta, ki niso bila usta, z rokami, ki niso bile roke, in se zazrli z očmi, ki niso bile oči, navzgor v njegovo srebrno gondolo. - Kdo šte? jim je rekel. - Tvoji vnuki. Atomski ljudje.
|
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban 12 (Hungarian)12
Ment egyszer egy járókelő az atomkorban és útközben látomása volt: ezüst gondolában nagyon magasan ringott és lent, maga alatt látta a Föld csücskét, amint a Hold felületére emelkedett, ahol hamu borította el a reménység utolsó kupoláját s vele együtt utolsó emlékét mindannak, ami volt. És a hamuba belegázolt undorító démonok falkája, a kráterhez igyekezve, ahol felhők szűrték át az esőt, az esőt, mely nem volt eső, vadul rávetették magukat és itták. És amikor már eleget ittak, szájukat, mely már nem volt száj, megtörölték kezükkel, mely már nem volt kéz és szemeik, melyek már nem voltak szemek a járókelő ezüst gondolájára szegződtek. - Kik vagytok? - kérdezte tőlük. - A te unokáid vagyunk. Atomemberek.
|