This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Marinković, Tomislav: Örömpillanat (Тренутак среће in Hungarian)

Portre of  Marinković, Tomislav

Тренутак среће (Serbian)

Тренутак среће
на аутобуској станици
док аутобус касни.
 
Покушавам да се сетим
брежуљака око града
који су вековима чекали
нешто што не умедох да разумем;
 
нападних таксиста и продавачице
љубави чији поглед је говорио:
„веруј ми ако хоћеш“,
 
а онда је уследио тренутак истине
и окретање главе на другу страну.
 
Памтим прекорне гласове путника;
њихова лица као да су патила због изгубљене части.
Само су деца налазила поезију
трчкарајући између набреклих торби,
 
и рецитовала своје километарске мисли,
сличнa цветићима који су се отварали
и провиривали кроз нерасањено пролеће.
 
Тренуци среће не личе на јахте
с благим ветрићем
у заставама.
 
Слични су обичним тренуцима,
прате нас на одстојању, понекад
прилазе када ослушну наше монотоно
дисање или убрзани рад срца.
 
У џепу је зазвонио телефон.
Прва асоцијација: дуг и досадан разговор.
Друга: бескрајно ценкање око поруџбине...
Али тихи глас ми рече:
„Ја сам.“



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationautor

Örömpillanat (Hungarian)

Örömpillanat
a buszállomáson,
míg késik a busz.
 
Megpróbálom felidézni
a város körüli dombokat,
azt a valamit, amire századokon át
vártak, nem tudtam megfejteni;
 
az erőszakos taxisofőrök és a szerelmet
áruba bocsátó nők sokat ígérő tekintetét:
„ha van merszed, higyj nekem”,
 
majd következett az igazság pillanata
és fejfordítás a másik oldalra.
 
Emlékszem az utasok feddő hangjára,
arcuk mintha az elvesztett becsület miatt gyötrődött volna.
A kitömött táskák között szaladgálva
csak a gyerekek leltek a költészetre
 
és az ébredező tavaszt kutatva,
a nyíló virágokhoz hasonló
kilóméteres gondolatokat szavaltak.
 
Az öröm pillanata nem a déli szélben
zászlót lengető jachtra
hasonlít.
 
A hétköznapi pillanatokra emlékeztet,
tisztes távolságban követ, néha egészen
közel jön, hogy meghallgassa monoton
lélegzésünket vagy gyorsabb szívverésünket.
 
Megcsörrent zsebemben a telefon.
Első gondolatom: hosszú, unalmas párbeszéd...
Második: véget nem érő alkudozás...
De megszólít egy csendes hang:
„Én vagyok.”



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap