Rončević, Snježana: Az ősz kezéből csak a tél visz el (Samo me zima odnese iz ruke jeseni in Hungarian)

                       tvoja pesma
 
Ponoć. Sneg.
Hiljade belih leptira, krilima
prekriva zemlju mog detinjstva.
 
Zalutan u horizontu očekivanja,
tražim rumenilo tvoga lica.
 
Jedno u drugo, jezera se
kroz zenice prolamaju.
 
Zimzelena je hladnoća
u prstima kojim ću ti dotaći.
 
Tišina. Šum pahulje nebo je postalo,
kosu da ti pomiluje. Najavi dane.
I odraz mojih cipela u snegu.

                       költeményed
 
Éjfél. Hó.
Gyermekkori otthonomat
számtalan fehér lepke-szárny takarja.
 
A várakozás láthatárán eltévedve
keresem arcodról azt a pírt.
 
Egyik a másikba, a tavak
szembogarakon keresztül zuhognak.
 
Ujjamban, mellyel érintelek,
örökzöld a fagy.
 
Csend. Égbolttá vált a pehely-susogás,
majd hajadat simítja. Hirdeti a napokat.
És a hóban cipőkopogásomat.