Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Schüler, Gustav: Én kérdezlek téged (Ich frage dich Magyar nyelven)

Schüler, Gustav portréja

Vissza a fordító lapjára

Ich frage dich (Német)



Ich frage dich, Schmerz, ich frage dich, Not,

Ich frage dich, rätselumschauerter Tod.

Ich frage dich, Gott, ich fasse dein Kleid

Und deine starre Herrlichkeit.


Ich recke mich zu deinem Thron,

Ein verzweifelter, müder Menschensohn.

Ich frage mit trotzig knirschendem Mund

Dich um der Dinge letzten Grund.


Ich frage dich um die Zweifelsqual,

Wie Nacht so schwer, wie Nacht so kahl,

Um das zagende, nagende Menschenleid,

Das zu dir aus tiefster Tiefe schreit.


Ich frage dich um die andere Welt,

Wenn uns die arme Erde zerschellt.

Ich schütte das ganze grausame Leid

Vor deine graue Ewigkeit. –


Die Himmel beben, die Sonne zagt

Vor dem Menschenkinde, das also fragt.

Das Meer schlägt donnernd seinen Strand,

Und die Berge lauschen wie gebannt. –


Und wenn mir, Gott du, die Seele zerbricht,

Ich frage dich, ich lasse dich nicht.

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

Én kérdezlek téged (Magyar)

Én kérdezlek téged, bánat, én kérdezlek téged, vész,

én kérdezlek téged, halál, kit egy rejtélyes borzongás megigéz.

Én kérdezlek téged, Isten, én elfogadom a gyermeked

és a te szigorú gyönyörűségedet.

 

Én nyújtom kezem Trónod felé, Atyámfia,

egy kétségbeesett, elfáradt emberfia.

Dacosan kérdezlek téged, csikorgó fogakkal

a megtörtént dolgokért és milyen okkal.

 

Én kérdezlek téged a kétség kínja mennyire fáj

hogy az éj milyen nehéz, és az milyen kopár,

a csüggedt, mardosó emberi szenvedés, hogy cibált,

és a mélységes mélyből hozzád kiált.

 

Én kérdezlek egy másik világról zordan,

ha a mi szegény földünk szétrobban.

Kiöntöm az egész kegyetlen fájdalmam

a te szürke örökkévalóságod elé halkan. –

 

Az égbolt remeg, a nap habozva vár

az emberfia előtt, tehát ő kérdezi már.

A tenger mennydörögve csapkodja a partját,

és a hegyek, mintha megigézve hallgatnák. –

 

’s mikor nekem, te Isten, a lelkem szétrepeszted,

kérdezlek, de mégsem hagylak el.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap