Morgenstern, Christian: Akasztófavirágkezdeménybölcsődal (Galgenkindes Wiegenlied Magyar nyelven)

Schlaf, Kindlein, schlaf,
am Himmel steht ein Schaf;
das Schaf, das ist aus Wasserdampf
und kämpft wie du den Lebenskampf.
Schlaf, Kindlein, schlaf.

Schlaf, Kindlein, schlaf,
Die Sonne frißt das Schaf,
sie leckt es weg vom blauen Grund
mit langer Zunge wie ein Hund.
Schlaf, Kindlein, schlaf.

Schlaf, Kindlein, schlaf,
Nun ist es fort, das Schaf.
Es kommt der Mond und schilt sein Weib;
die läuft ihm weg, das Schaf im Leib.
Schlaf, Kindlein, schlaf.

Hajcsi, te csöpp,
az égbárány se több,
az a bárány csak pára, gőz,
mint te, életért küzdve győz.
Hajcsi, te csöpp.    
   
Hajcsi, te csöpp,
A nap falja fel őt,
a kék háttérből nyalja fel,
mint eb nagy nyelvvel lefetyel.
Hajcsi, te csöpp.   

Hajcsi, te csöpp,
báránykánk elszökött.
Nejét szapulva jön a hold,
báránykát az hasába' hord.
Hajcsi, te csöpp.
   
   
   
Nem értem, mitől akasztófavirágkezdemény (ered.: akasztófagyerek) egy csecsemő; alighanem akasztófavirág lesz belőle, ha felnő. De honnan lehet ezt tudni már most? Én azt képzelem, hogy néhány hónapos korában Nero, Torquemada, Lenin, Hitler, Ceausescu, Pol Pot és a világtörténelem összes többi szadista tömeggyilkosa ugyanolyan édes csöppség volt mind, mint bármelyik más csöppség... Továbbá azt sem értem, mi köze lehet eme bölcsődal motívumainak ahhoz a tényhez, hogy leendő akasztófavirágnak szól. Abban még, hogy a nap felfalja, nagy (ered.: hosszú) nyelvvel (!) felnyalja a bárányfelhőt, abban még szerintem nem nyilvánul meg semmiféle szadizmus; a dal maga is elárulja a potenciális bűnözőcskének, hogy az a bárány(felhő) csak élettelen vízpára. Igaz, hogy az is élethalálharcot, struggle for life-ot vív... Még csak nem is a LÉTÉRT küzd, hanem az ÉLETÉRT.

Erről az jut eszembe, hogy Thomas Mann egyik regényében egy természettudós valamilyen kolloidoldatra hívja föl gyermekei figyelmét: a kolloidoldat nem él, de élni „akar”! Idézhette volna Th. Mann az ablaküvegeken növő jégvirágokat is: nyilván azok sem élnek, az is csak közönséges víz, H₂O, mégis „kétségbeesetten” „erőlködik”, hogy olyan legyen, mint az élő levelek...

Könnyen meglehet, hogy nem is volt szándékában Morgensternnek, hogy elrejtsen a versében egy kis filozófiácskát, hanem csak úgy játszadozott a szavakkal, a rímlehetőségek sugallta jelentéslehetőségekkel, vagy kipottyant a fejiből valami bizarrság és verssé kristályosodott, úgy valahogy, mint az ablaküvegre lecsapódó vízpára jéglevelekké; elvégre írhatott volna olyasmit is, hogy az a csecsemő máris betörésekről, gyújtogatásokról, szadista despotikus önkényeskedésekről álmodik... De azért mindkettőn elmeditálhat az olvasó, a jégvirágon is meg a versikén is. —  A biológia tudománya is mondhatna ilyesmit: Ha az élővilágot nem valamely tudatos, felsőbb szellemi lény teremtette, akkor az véletlenül rendeződött életten metán-, víz-, szén- stb. molekulákból szervesanyaggá és abból élő szervezetekké. De a véletlen fogalmát sem szereti a természettudomány. Akkor hát azt kellene mondania, hogy a szervesanyag és az élet azért jött létre, mert a hidrogén-, oxigén- szén- stb. atomok és molekulák élni akartak, ugyanolyan mohón mint Thomas Mann kolloidoldata vagy a jégvirág, és hogy két vagy három milliárd év óta ez sikerül is nekik... De hát tudomány ilyet nem mondhat, noblesse oblige, ezért helyette a költők és más fantaszták gondolnak végig ilyen potenciális igazságféleségeket.