Chamisso, Adelbert von: Az agg molnár (Der alte Müller Magyar nyelven)

Es wütet der Sturm mit entsetzlicher Macht,         

Die Windmühl' schwankt, das Gebälk' erkracht. 

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!                     

Der Meister ist nicht, der alte, zur Hand,

Er steht an der Felswand schwindlichem Rand.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Da steht er allein, mit dem Winde vertraut,

Und spricht mit den Lüften vernehmlich und laut.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Er schüttelt im Sturme sein weißes Haar,

Und was er da spricht, klingt sonderbar.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Willkommen, willkommen, großmächtiger Wind!

Was bringst du mir Neues, verkünd' es geschwind.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Du hast mich gewiegt, du hast mich genährt,

Du hast mich geliebt, du hast mich gelehrt.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Du hast mir die Worte wohl hinterbracht,

Die Worte der Weisheit, von Thoren verlacht,

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Ihr Thoren, ihr Thoren, die faßtet ihr nicht,

Die faßte der Wind auf, der gab mir Bericht.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Das Wort wird That, das Kind wird Mann,

Der Wind wird Sturm, wer zweifelt daran?

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Willkommen, willkommen, großmächtiger Wind!

Und was du auch bringest, vollend' es geschwind.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Das Maß ist voll, die Zeit ist aus.

Jetzt kommt das Gericht in Zerstörung und Graus.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Ein Wirbelwind faßt den Alten zumal

Und schleudert zerschmettert ihn tief in das Thal.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Zerschellt ist der Mühle zerbrechlicher Bau,

Und Wogen von Sand bedecken die Au'.

    Hilf, Himmel, erbarme dich unser!

Őrjöng a vihar s iszonyú ereje,

Gerenda reng, a malom vele.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
A ház ura nincs itt, nincsen a vén,

Ott áll az a sziklán, vész peremén.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Ott áll egyedül, vele társul a szél,

S tisztán szava szól: a Legekre beszél.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Fehér haja fürtje viharba lobog,

És mit szava szól, bizarr dolog.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Jól jössz te nagyon, te gigászi Vihar!

Ha új az, amit hozol, add ki hamar!

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Bölcsőm te levél, dajkám, ki nevelt,

Szíved szeretett, adtál eledelt.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Én bölcs szavakat köszönök neked,

A balga miket kirekeszt, kinevet.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
A balga, a balga nem értheti, nem;

Felfogta a szél, s idehozta nekem.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Tett lesz a Szó, Felnőtt Gyerek,

Szélvész a Szél, van kételyed?

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Csak jöjj, idejöjj, te gigászi vihar!

Bármit hozol is, vidd végbe hamar

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Minden betelt, nincs perc, idő,

Most már az Itélet, a Rémteli jő.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Forgószél támad — az agg odavan,

Szétzúzva a mély szakadékba zuhan.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
Széthullik a porlatag, ősi malom,

Homokba temetve a romhalom.

   Ó, irgalom! Ég, te ne hagyj el!
   
   
   
   

(A prozódia: négy versláb, az első jambus (egy súlytalan + egy súlyos szótag, u —), a másik három versláb bármelyike lehet jambus vagy anapesztus (u u —); itt túlsúlyban vannak az anapesztusok. A refrén: u — | u u — | uu — | u .

A großmächtiger szónak az első szótagja hangsúlyos, de itt a „Willkommen, willkommen, großmächtiger Wind” sorban rendhagyóan a második szótagot kell hangsúlyozni, máskülönben nem szabályos a ritmus: u — | u u — | uu — | u u — .)