Wagner, Jan: botanikus kert (botanischer garten Magyar nyelven)

dabei, die worte an dich abzuwägen -
die paare schweigend auf geharkten wegen,
die beete laubbedeckt, die bäume kahl,
der zäune blüten schmiedeeisern kühl,
das licht aristokratisch fahl wie wachs -
sah ich am hügel gläsern das gewächs-
haus, seine weißen rippen, fin de siècle,
und dachte prompt an jene walskelette,
für die man sich als kind den hals verdrehte
in den museen, an unsichtbaren drähten,
daß sie zu schweben schienen, aufgehängt,
an jene ungetüme, zugeschwemmt
aus urzeittiefen einem küstenstrich,
erstickt an ihrem eigenen gewicht.[1]

épp neked szánt szavaimon merengek -
elegyengetett utakon néma párok,
avarfedte virágágyak, kopár fák,
kovácsoltvas hidegébe feslett kerítések,
a fennkölt fény színehagyott viaszként villan –
dombtetőn láttam az üveg-,
ház deres bordáit, fin de siècle, [1]
s legott amaz cetskeleteken tűnődtem
 – melyek után múzeumokban gyerekként
nyakam tekertem, láthatatlan fémhuzalokon
csüggtek, úgy tűnt, mintha úsztak volna, –
azon borzadályokon, melyek ősidők
mélységéből sodródtak egy partfoszlányra,
és saját testük súlyától fulladtak meg.