Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sachs, Nelly: Elhagyott dolgok kórusa (Chor der verlassenen Dinge Magyar nyelven)

Sachs, Nelly portréja
Görgey Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

Chor der verlassenen Dinge (Német)

Krug im Schutt
War ich der Krug, daraus der Abend floss wie Wein
Und manchmal ein gefangner Mond zum Rosenstock?
Die Sterbenacht der Greisin fing ich ein
Als schon ihr Atem keuchte wie die Geiß am Pflock.
O Krüge, Krüge! in ein Abschiedsmaß gezwängt
Ist was wir halten; rinnende Natur.
Wir sind wie Herzen, draus es weiter drängt
Und stille steht wie Zeit in einer Uhr
 
Ein halbverbranntes Licht
O Schattenspiegel mein ! Ich sah in dir, ich sah -
Die Hand aus Grabesstaub, die sich an einem Stern verging
Die Zeit in ihrer Sterbewiege schrie - ich sah
Israels Mund in Qual, gebogen wie ein Ring.
 
Ein Schuh
Verlornes Menschenmaß; ich bin die Einsamkeit
Die ihr Geschwister sucht auf dieser Welt -
O Israel, von deiner Füße Leid
Bin ich ein Echo, das zum Himmel gellt.
 
Chor
Wir aber sind, seitdem wir Erde waren
Getrieben schon von euch durch soviel Tod -
Bist du ein Band, gepflückt von Totenhaaren
Geh ein zum Wunder, werde Brot.
Hier ist ein Buch, darin die Welten kreisen
Und das Geheimnis flüstert hinter einem Spalt -
Wirf es ins Feuer, Licht wird nicht verwaisen
Und Asche schläft sich neu zur Sterngestalt.
Und tragen wir der Menschenhände Siegel
Und ihre Augen-Blicke eingesenkt wie Raub
So lest uns wie verkehrte Schrift im Spiegel
Erst totes Ding und dann den Menschenstaub.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.deutschelyrik.de

Elhagyott dolgok kórusa (Magyar)

Korsó a szemétben
Voltam korsó, melyből borként ömlött az ég?
S néha foglyom, a hold, öntözött rózsafát?
A haldokló agg nő éjét fogtam fel én,
Amikor fuldokló állatként már zihált.
Ó korsók! kényszerű mértékünk: adni át,
A patakzó természet nem őrizhető.
Mint a szívben, bennünk valami tör tovább,
Majd csöndben áll, mint egy órában az idő.
 
Egy féligégett gyertya
Ó árnyam a falon! benned megláttam én
Az egyik csillagon porrá foszlott kezet.
Halálbölcsőjében az idő üvölt - láttam én
A kíntól gyűrűként meggörbült szájjal Izraelt.
 
Egy cipő
Volt emberi mérték; most magány lettem itt,
Testvéreim elnyelte a világ -
Ó Izrael, fájdalmas lábaid
Visszhangja vagyok, mely égre kiált.
 
Kórus
De bennünket, míg föld voltunk, ti oly sok
Halálon tereltetek át -
Pánt vagy, halottak hajából szakított,
Kenyér légy, vállald a csodát.
E könyvet, melyben keringnek világok
- A titok rés mögül susogva szól -
Dobd tűzre, magára ne hagyd a lángot
S új csillag lesz az alvó hamuból.
S hordjuk kezek pecsétjét, jeleinket,
S belénk sütött tekintetük, mely kirabolt -
Mint tükörírást, olvassatok minket,
Előbb holt tárgyat, majd emberi port. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaG. G.

minimap