Wedekind, Frank: Mélyebb béke (Tiefer Friede Magyar nyelven)

Die Tage verblassen, die Stunden zergehn,
Die Waffen rasten und rosten;
Ich bin von vorn und von hinten besehn
Ein armer verlorener Posten.

Es kreisen die Dohlen, es kriecht das Gewürm,
Die Menschen hassen und lieben;
Ich bin wie ein alter Regenschirm
In Gedanken stehengeblieben.

Staub deckt meine Falten, es wackelt der Knauf,
Es wankt das Skelett unterm Knaufe;
Ich wollte, des Schicksals Hand spannte mich auf
Und hielte mich unter die Traufe.

Sápadnak az órák, szétfoszlik a nap,
Ó fegyvert rág ma a rozsda;
Fürkészik az arcom, a hátamat;
Mint őrt, idedobtak a posztra.

Köröz csupa csóka, bekúszik a nyű,
Szeret vagy gyűlöl az ember;
Vagyok ó esernyő, fémnyelű,
Mely töpreng, menne, de nem mer.

Por lepte a ráncom, horgadna golyó,
Csontváz lerohadna golyótlan;
Bár volna a sors keze felkaroló,
És fedne a pléheresz ottan.
   
   
   
A modern versek konkrét jelentése gyakran nehezen fejthető meg, és a konkrét jelentés mögötti elvont jelentés is többnyire inkább csak sejthető, mintsem pontosan megfogalmazható. Ez vagy azért van így, mert az az elvont jelentés a költő számára sem volt racionális fogalmakba foglalható, ezért intuíciójára bízta magát. Vagy pedig megfogalmazható lett volna ugyan az a mögöttes jelentés, de a költő titokzatoskodni akart, mert az sokkal érdekesebb, mint a szájbarágás. Ez a két hozzáállás többnyire nem tisztán, hanem összekeverten van jelen. A modern vers gyakran rejtvényszerű. A régi, klasszikus verseknek is volt mögöttes jelentésük, de egyrészt világosan felfogható volt a konkrét, önmagában is elegendő konkrét jelentés, másrészt általában a mögöttes jelentés is kevésbé volt titokzatos.

A fenti vers nem igazi intuíció, hanem egy okos agy szüleménye, amely okos agy tudja, hogy mitől döglik a légy, azaz mitől a jó a modern vers. A fenti vers rejtvényszerű, de szinte maradéktalanul megfejthető, nem úgy, mint az igazi intuíció szülte modern versek jó része. Azért mondom, hogy „szinte”, mert a konkrét jelentése mögött ennek is lapulhat még további, célzásszerű mögöttes jelentés.

A nem nehezen megfejthető jelentés, azaz a konkrét szituáció ez: A költő mint posztján álló őr prezentálja magát, akit mintegy ottfelejtettek a posztján, amikor már nem volt szükség az őrködésre. Úgy áll ott, MINT egy esernyő, mint valami élettelen tárgy, noha gondolkodik. Ha tényleg volna esernyője, akkor arra esnék az eső, de így őrá eseik, ezért esernyő ő....

A harmadik strófában szereplő „golyó” (= mint pl. a sétabot vagy a kard markolatának a gombja) metaforikusan az őrszem azaz a költő feje; a csontváz az ő teste, minthogy a halála után csontváz lesz belőle. Ez a leendő csontváz már most is majd’ összerogy fáradtságában. A sorstól nem vár pillanatnyilag semmi többet, mint hogy eresz alá vigye, mert ott nem áznék ő az esőben.

Mind ezen túlmenően lehet a versnek elvontabb és általánosabb jelentése, ezt a mai olvasó várja is. A legkézenfekvőbb elképzelés az, hogy általában a háborúról mond valamit. Nem tudom, mikor keletkezett a vers; de feltehetőleg az első világháború idején; Wedekind 1918-ban halt meg. A háborút nyilván nem kedveli, de verstémának a háborúellenesség önmagában még nem volna elég érdekes. A posztján felejtett őr motívuma érdekesebb. Egyébként a II. világháború UTÁN valóban maradtak posztjukon felejtett japán őrök; lehet, hogy az első világháborúban is előfordult ilyesmi, vagy pedig Wedekind elképzeli ezt a bizarr szituációt. Az ezen túlmenő sugallat természetesen lehet az, hogy a háború mint olyan enyhén szólva elavult hülyeség.

Hogy a vers címe miért „Mélyebb béke", azt sajnos nem tudom, de ez nem is zavar különösebben. (Talán valami olyasmit sugall ez, hogy egy posztján felejtett, csókáktól és nyüvektől zaklatott őrszem békéje még mindig jobb, mint a háború előtti puskaporos "békeidők" (?).