Tucholsky, Kurt: Kétely (Zweifel Magyar nyelven)

Ich sitz auf einem falschen Schiff.
Von allem, was wir tun und treiben,
und was wir in den Blättern schreiben,
stimmt etwas nicht: Wort und Begriff.

Der Boden schwankt. Wozu? Wofür?
Kunst. Nicht Kunst. Lauf durch viele Zimmer.
Nie ist das Ende da. Und immer
stößt du an eine neue Tür.

Es gibt ja keine Wiederkehr.
Ich mag mich sträuben und mich bäumen,
es klingt in allen meinen Träumen:
Nicht mehr.

Wie gut hat es die neue Schicht.
Sie glauben. Glauben unter Schmerzen.
Es klingt aus allen tapfern Herzen:
Noch nicht.

Ist es schon aus? Ich warte stumm.
Wer sind Die, die da unten singen?
Aus seiner Zeit kann Keiner springen.
Und wie beneid ich Die, die gar nicht ringen
Die habens gut.

Die sind schön dumm.

Téves hajón, ó borzalom.
Itt minden, amit teszünk-veszünk,
amit lapokban leír kezünk,
mi a fals: Szó, vagy, fogalom.
 
A padló inog. Mihez? Miért?
Kunszt. Nem kunszt. Futás szobákon át.
Vége soha. És mintha várnád
új ajtóhoz érsz, semmiért.
 
Visszatérés itt már úgy sincs.
De akárhogy is ingok, mozgok,
az álmaimban furcsa hangok:
Már nincs.
 
Milyen jó ez az új jelen.
Ők hisznek. Fáj, de még mindig hisz.
Bátor szívekből már hallatszik:
Még nem.
 
Már vége? Szótlanul várok.
Kik azok, kik lenn énekelnek?
Sorstól, senki sem menekülhet. ‚
's, úgy irigylem, kik már nem is küzdenek.
A jól járók.
 
Bolond ászok.