Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Bobrowski, Johannes: Gyerekkor (Kindheit Magyar nyelven)

Bobrowski, Johannes portréja

Kindheit (Német)

Da hab ich
den Pirol geliebt –
das Glockenklingen, droben
aufscholls, niedersanks
durch das Laubgehäus,
 
wenn wir hockten am Waldrand,
auf einen Grashalm reihten
rote Beeren; mit seinem
Wägelchen zog der graue
Jude vorbei.
 
Mittags dann in der Erlen
Schwarzschatten standen die Tiere,
peitschten zornigen Schwanzschlags
die Fliegen davon.
 
Dann fiel die strömende, breite
Regenflut aus dem offenen
Himmel; nach allem Dunkel
schmeckten die Tropfen,
wie Erde.
 
Oder die Burschen kamen
den Uferpfad her mit den Pferden,
auf den glänzenden braunen
Rücken ritten sie lachend
über die Tiefe.
 
Hinter dem Zaun
wölkte Bienengetön.
Später, durchs Dornicht am Schilfsee,
fuhr die Silberrassel
der Angst.
Es verwuchs, eine Hecke,
Düsternis Fenster und Tür.
 
Da sang die Alte in ihrer
duftenden Kammer. Die Lampe
summte. Es traten die Männer
herein, sie riefen den Hunden
über die Schulter zu.
 
Nacht, lang verzweigt im Schweigen –
Zeit, entgleitender, bittrer
von Vers zu Vers während:
Kindheit –
da hab ich den Pirol geliebt –



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://uckerlandkirchenblog.wordpress.com

Gyerekkor (Magyar)

Szerettem
akkor a sárgarigót –
a harangcsengést, odafenn,
föl-le, föl-le,
a lombokon át,
 
míg az erdőszélen kuporogtunk,
egy ágon piros bogyók
sorakoztak; kis kocsijával
elkocogott az ősz
öreg zsidó.
 
Délben aztán a sötét
égerfaárnyban álltak az állatok,
dühösen csapkodott a farkuk,
kergették a legyeket.
 
Aztán megnyílt az ég, s
ömlött zúgva belőle
a zápor; a sötétség után
földíze volt
a csöppjeinek.
 
Vagy a legények jöttek
a lovakkal a parti csapáson,
nevetve ültek a mélység
fölött a barnán
csillogó hátakon.
 
A kerítés mögött
dongtak a méhek.
Később, a turján tüskebozótján
végigsuhant a félelem
ezüst zizegése.
Egyetlen sövénnyé mosódott
ajtó, ablak, sötétség.
 
Majd a párás kis szobában anyó
énekelgetett. A lámpa
zümmögve égett. A férfiak is
megjöttek, vállukon át
visszamordultak a kutyára.
 
Éjszaka, hosszan hallgatásba ágazó –
elsikló, sorról sorra keserűbben
maradandó idő:
gyerekkor –
szerettem akkor a sárgarigót.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. Gy.

minimap