Busch, Wilhelm: Önhittség/2 (Eitelkeit Magyar nyelven)

Ein Töpfchen stand im Dunkeln

    An stillverborgener Stelle.

Ha, rief es, wie wollt ich funkeln,

    Käm ich nur mal ins Helle.

Ihm geht es wie vielen Narren.

    Säß einer auch hinten im Winkel,

So hat er doch seinen Sparren

    Und seinen aparten Dünkel.

Sötétségben állt az ágytál,

Végig takarásban létezett.

Haj – kiáltott - bár látnák már

Ragyogó és igaz lényemet!

Fényözönből így merít a zakkant:

Nem az unott, szürke ködben ül,

Hősi ősök öröke, mit vakkant,

S öntömjén-hatás alá kerül.