Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: A nagyváros egy elveszett (Denn, Herr, die großen Städte sind Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja

Denn, Herr, die großen Städte sind (Német)

Denn, Herr, die großen Städte sind
Verlorene und Aufgelöste;
wie Flucht vor Flammen ist die größte, -
und ist kein Trost, dass er sie tröste,
und ihre kleine Zeit verrinnt.

Da leben Menschen, leben schlecht und schwer,
in tiefen Zimmern, bange von Gebärde,
geängsteter denn eine Erstlingsherde;
und draußen wacht und atmet deine Erde,
sie aber sind und wissen es nicht mehr.

Da wachsen Kinder auf an Fensterstufen,
die immer in demselben Schatten sind,
und wissen nicht, dass draußen Blumen rufen
zu einem Tag voll Weite, Glück und Wind, -
und müssen Kind sein und sind traurig Kind.

Da blühen Jungfraun auf zum Unbekannten
und sehnen sich nach ihrer Kindheit Ruh;
das aber ist nicht da, wofür sie brannten,
und zitternd schließen sie sich wieder zu.
Und haben in verhüllten Hinterzimmern
die Tage der enttäuschten Mutterschaft,
der langen Nächte willenloses Wimmern
und kalte Jahre ohne Kampf und Kraft.
Und ganz im Dunkel stehn die Sterbebetten,
und langsam sehnen sie sich dazu hin;
und sterben lange, sterben wie in Ketten
und gehen aus wie eine Bettlerin.

 
Das Buch von der Armut und dem Tode



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://rainer-maria-rilke.de

A nagyváros egy elveszett (Magyar)

A nagyváros egy elveszett,
bolond piac; mely szertemállik;
a világváros tűzvészpánik, -
hol vigaszvirág nem virágzik
s homokórája elpereg.

S itt él az ember s rosszul él, viasz-
arccal, riadtan bujva, mély szobákban,
mint elsőfüves bárány buj a nyájban;
s ott kint liheg és ég a föld a nyárban
és ő csak él és nem tudja, mi az.

S a gyermekek felnőnek pinceablak
mélyén, mely mindig szürke árnyban áll,
és nem tudják, hogy virágok is vannak,
hogy száll a szól, hogy tündököl a táj,
s csak gyermekek, s gyermeknek lenni fáj.

S lányok nyílnak ki s nem tudják, mi sorsra
a lennének újra ölbéli kicsik;
de nem az nyílt, mit vártak, az a rózsa
és becsukódnak bántott szirmaik.
És lefüggönyzött kamrák mélyén érnek
meg téged, kiábránduló szülés,
és jön sok éj, sok jajjal s jönnek évek
s harc, erő nélkül jön a vénülés.
S halottaságyuk mély háttérbe olvad
s ők vágynak is már omolni belé;
s úgy halnak meg, mint bilincsen ki sorvad
s koldusként mennek lassan kifelé.

 
Szegénység és halál könyve



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaL. L.

minimap