Rilke, Rainer Maria: Ima az őrültekért és fegyencekért (Gebet für die Irren und Sträflinge Magyar nyelven)

Ihr, von denen das Sein

leise sein großes Gesicht

wegwandte: ein

vielleicht Seiender spricht

draußen in der Freiheit

langsam bei Nacht ein Gebet:

Daß euch die Zeit vergeht,

denn ihr habt Zeit.

Wenn es euch jetzt gedenkt,

greift euch zärtlich durchs Haar:

alles ist weggeschenkt,

alles, was war.

Oh, daß ihr stille bliebt,

wenn euch das Herz verjährt;

daß keine Mutter erfährt,

daß es das gibt.

Oben hob sich der Mond,

wo sich die Zweige entzwein,

und, wie von euch bewohnt,

bleibt er allein.

Ti, akiktől a lét

hatalmas arca lágyan

elmúlt: kezét

a szabad éjszakában

egy talán most létező

imára kulcsolja és

érzi, hogy néktek nehéz

teher az Idő.

Már puhán hajatok

becézi csak az emlék:

mindent szétszórtatok

ti nemrég.

Ó, hulljon csönd a szóra,

ha szívetek már vénül,

anya se legyen végül,

ki tudna róla.

Ágak közé felszállott

a hold s az égre tart -

és mintha ti laknátok,

olyan kihalt.