Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rilke, Rainer Maria: Hullamosó nők (Leichen-Wäsche Magyar nyelven)

Rilke, Rainer Maria portréja
Kosztolányi Dezső portréja

Vissza a fordító lapjára

Leichen-Wäsche (Német)

Sie hatten sich an ihn gewöhnt. Doch als 
die Küchenlampe kam und unruhig brannte 
im dunkeln Luftzug, war der Unbekannte 
ganz unbekannt. Sie wuschen seinen Hals, 

und da sie nichts von seinem Schicksal wussten, 
so logen sie ein anderes zusamm, 
fortwährend waschend. Eine musste husten 
und ließ solang den schweren Essigschwamm 

auf dem Gesicht. Da gab es eine Pause 
auch für die zweite. Aus der harten Bürste 
klopften die Tropfen; während seine grause 
gekrampfte Hand dem ganzen Hause 
beweisen wollte, dass ihn nicht mehr dürste. 

Und er bewies. Sie nahmen wie betreten 
eiliger jetzt mit einem kurzen Huster 
die Arbeit auf, so dass an den Tapeten 
ihr krummer Schatten in dem stummen Muster 

sich wand und wälzte wie in einem Netze, 
bis dass die Waschenden zu Ende kamen. 
Die Nacht im vorhanglosen Fensterrahmen 
war rücksichtslos. Und einer ohne Namen 
lag bar und reinlich da und gab Gesetze. 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://rainer-maria-rilke.de/090038leichenwaesche.html

Hullamosó nők (Magyar)

Már hozzászoktak lassan. Ámde most a
cselédlámpás föllobogott ijedten
a léghuzam árnyán s az Ismeretlen
oly furcsa volt. Még a nyakát lemosta
 
a kandi nép s mert nem ismerte, aztán
ezt-azt hazudta róla, ágya mellett,
míg mosta. Egyiknek köhögni kellett
s az ecetes spongyát ott hagyta arcán,
 
úgy köhögött. Hogy a hullát kutassa,
megállt a másik nő is. Tompa csöppet
sírt a kefe; s a végtelen utassa
öklét mozgatta már, hogy megmutassa,
nem szomjúhozik immár soha többet.
 
És megmutatta. Mert sürögve, némán
folytatták a bús némberek a dolgot,
kicsit köhögtek is, a vén tapétán
halk, görbe árnyuk imbolyogva bolygott,
 
a fal pedig csupa folt és ragacs volt.
Be is fejezték, egy kis idő mulva.
Az éj, az ablakokba megsimulva,
kietlenül nézett. S egy szörnyű hulla
mezítlenül feküdt ott és parancsolt.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásamek.oszk.hu

minimap