Und das letzte (Német)
Still heut die Stube. - Weiß wie Kalk ist Frauchens Antlitz. Müd und lustlos ihr feuchtes Auge; halb bewußtlos lehnt sie bei Vaters Katafalk.
Zuseiten ihr der Gatte kann sie trösten mehr in keiner Weise; nun faßt er ihre Hände leise und sieht sie ernst und bittend an. .
"Mein Mütterchen, nimm diesen Strauß!" tönt türher hell das Wort des Kleinen; da glimmt ein Lächeln durch ihr Weinen, und Trost geht durch das alte Haus.
1895 Feltöltő | Tauber Ferenc |
Kiadó | http://www.gedichte.eu/71/rilke/erste-gedichte/und-das-letzte.php |
Az idézet forrása | http://www.gedichte.eu/71/rilke/erste-gedichte/und-das-letzte.php |
Megjelenés ideje | 1913 |
|
És az utolsó (Magyar)
Halk ma a szoba. – Fakó mészkő asszonyka-arca. Nyúzott, borús, a szeme ázott; félájult, bús. És apja ravatalára dől.
Oldalán férje-ura sem képes vigasztalni sehogy. Megfogja a kezét valahogy, és komoly arcán kérelem. .
"Anyácska, vedd el e bokrétát!" hallja bejönni kisfia hangját; sírásán mosoly izzik át, s vígasszal telik az öreg ház.
1895
|