Kaváfisz, Konsztandínosz: Elhagyja az Isten Antoniust (Απολείπειν ο θεός Aντώνιον Magyar nyelven)

Σαν έξαφνα, ώρα μεσάνυχτ’, ακουσθεί
αόρατος θίασος να περνά
με μουσικές εξαίσιες, με φωνές -
την τύχη σου που ενδίδει πια, τα έργα σου
που απέτυχαν, τα σχέδια της ζωής σου
που βγήκαν όλα πλάνες, μη ανωφέλετα θρηνήσεις.
Σαν έτοιμος από καιρό, σα θαρραλέος,
αποχαιρέτα την, την Aλεξάνδρεια που φεύγει.
Προ πάντων να μη γελασθείς, μην πεις πως ήταν
ένα όνειρο, πως απατήθηκεν η ακοή σου·
μάταιες ελπίδες τέτοιες μην καταδεχθείς.
Σαν έτοιμος από καιρό, σα θαρραλέος,
σαν που ταιριάζει σε που αξιώθηκες μια τέτοια πόλι,
πλησίασε σταθερά προς το παράθυρο,
κι άκουσε με συγκίνησιν, αλλ’ όχι
με των δειλών τα παρακάλια και παράπονα,
ως τελευταία απόλαυσι τους ήχους,
τα εξαίσια όργανα του μυστικού θιάσου,
κι αποχαιρέτα την, την Aλεξάνδρεια που χάνεις.

Felhangzott hirtelen, éjféli órán
láthatatlan csapat menetelése,
harsány zene hangja volt a kíséret -
Jósorsod hát cserbenhagyott, a tettek
kudarcba fúltak, életed nagy terve
összeomlott. Haszontalan dolgok miatt ne bánkódj.
Mint aki régtől fogva készen áll, bátran mondj
búcsút Alexandriának, hisz ő is elhagy.
Ne érezd úgy magad, mint akit kisemmiztek
s ne mondd, hogy álom volt, hogy káprázott füled:
meghiúsult reményekkel ne bíbelődj.
Mint aki régtől fogva készen áll, bátran,
hozzád ez illik, ez méltó egy ilyen városhoz is:
elszántan lépj az ablakhoz s megállva ott,
hallgasd az utcazajt, megindultan, de nem
gyávák panaszszavával és kifakadásaival:
most utoljára élvezd még a hangokat,
a titokzatos csapat harsány hangszerét,
és mondj búcsút neki, Alexandriának, kit elveszítesz.