Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Anagnosztakisz, Manolisz: Korok II (Εποχές II Magyar nyelven)

Anagnosztakisz, Manolisz portréja
Papp Árpád portréja

Vissza a fordító lapjára

Εποχές II (Görög)

«Το κάθε τι τελειώνει μια μέρα», «Τώρα είναι πια πολύ αργά»
Ή «Ν’ αποφασίσουμε χωρίς αναβολή» κι άλλες τέτοιες πολλές αοριστίες.
Φυσούσε απ’ το σπασμένο τζάμι. Ύστερα ήρθανε κι άλλοι.
Γνωστοί κάθε βράδυ. Καθίσαν σιωπηλοί σ’ ένα τραπέζι.
Σκέφτηκες πως περάσανε κι απόψε πάλι τόσες ώρες
—Σωστά το κάθε τι τελειώνει είναι τόσο απλό και φυσικό σαν το λες—
Μετρώντας ακόμη μια φορά ένα ένα τα ναυαγισμένα μας όνειρα
Πως ζήσαμε κι άλλο ένα βράδυ την ίδια πάντα αναμονή.

(Φίλοι καλοί, μη μας κατηγορήσετε. Σκίσαμε τώρα καιρό τα βιβλία μας
Καλύψαμε με τα χέρια τ’ αυτιά μας στα σφυρίγματα των πλοίων
Ανάψαμε τη φωτιά μας το πρωί με τις παλιές φωτογραφίες)
Κάποια φορά σκεφτήκαμε πως έπρεπε να κοιτάξουμε περισσότερο τα χέρια μας
Είχα κάτι αρρωστιάρικα δάχτυλα, μέσα γλιστρούσε ανεπανόρθωτα το κάθε τι
Είπαν πως ό,τι αγγίζαμε ράγιζε. (Έπρεπε πια κι εμείς να το πιστέψουμε).
Όμως γιατί ξαναγυρίζουμε κάθε φορά χωρίς σκοπό στον ίδιο τόπο;
Λέγαμε πως λησμονιούμασταν μέρες, ύστερα χρόνια, μα πάντα γυρνούσαμε
Κοιτάζαμε το πρόσωπό μας στον καθρέφτη και μια άλλη συνηθίσαμε μορφή.

…Φυσάει πολύ απ’ το σπασμένο τούτο τζάμι. (Ποιός έριξε φεύγοντας τις καρέκλες στο πάτωμα;).
Δεν ξεχωρίσαμε στο τέλος αν έπρεπε να ξανάρθουμε ή να μην ξανάρθουμε
Θαρρούσες πως στο βάθος θα μας κούραζε το ίδιο. Δεν ξεχωρίσαμε.
(Είχαν τα πρόσωπά μας τόσο αλλόκοτα μπλεχτεί. Μη μας κατηγορήσετε. Χάσαμε πια οριστικά το δικό μας).



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.greek-language.gr

Korok II (Magyar)

„Minden elmúlik egyszer", „Most már túl késő"
esetleg „Most már nem halogathatjuk a döntést"
vagy más efféle bizonytalankodások.
Befújt a szél a törött ablakon. Aztán mások is eljöttek.
Esténként, ismerősök. Hallgatag ülték körül az asztalt.
Az járt eszedben akkor este is, megint csak eltelt annyi óra.
- Igaz, hogy minden véget ér, s mikor kimondod
olyan egyszerű s magától értetődő -
sorra vettük újból hajótörött álmainkat
s hogy átéltük már egy másik este ugyanazt a várakozást.

(Barátaink, ti ne ítéljetek meg. Már régen összetéptük a könyveinket.
Betapasztottuk tenyerünkkel a fülünket, ne halljuk a hajók kürtjelét
s a régi fényképekkel gyújtottunk be reggel)
Néha arra gondoltunk: gyakrabban meg kellene nézni a kezünket
magam sem tudom - ezek az ujjak, mindig és minden kicsúszott közülük jóvátehetetlenül
azt mondták, bármihez is érünk, összetörik (El kellene végtére hinnünk).
De hát mivégre váltig visszatérnünk céltalanul, ugyanoda?
Napokra, aztán évekre megfeledkeztünk róla, de végül mégiscsak visszatértünk
Néztük, néztük arcunkat a tükörben, s tudomásul vettük: megváltozott

... Nagyon befúj a szél ezen a törött ablakon (ki döntögette padlóra a székeket elmenőben?)
Végül nem állapodtunk meg, összejöjjünk-e újból avagy sem -
mintha egyaránt belefáradtunk volna ebbe is, abba is. Nem állapodtunk meg semmiben.
(Olyan furcsán összekeveredtek az arcok. De ne törjetek pálcát fölöttünk. Elveszítettük arcunkat. Végérvényesen.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaP. Á.

minimap