Plath, Sylvia: Lázár kisasszony (Lady Lazarus Magyar nyelven)

I have done it again.
One year in every ten
I manage it——

A sort of walking miracle, my skin
Bright as a Nazi lampshade,
My right foot

A paperweight,
My face a featureless, fine
Jew linen.

Peel off the napkin
O my enemy.
Do I terrify?——

The nose, the eye pits, the full set of teeth?
The sour breath
Will vanish in a day.

Soon, soon the flesh
The grave cave ate will be
At home on me

And I a smiling woman.
I am only thirty.
And like the cat I have nine times to die.

This is Number Three.
What a trash
To annihilate each decade.

What a million filaments.
The peanut-crunching crowd
Shoves in to see

Them unwrap me hand and foot——
The big strip tease.
Gentlemen, ladies

These are my hands
My knees.
I may be skin and bone,

Nevertheless, I am the same, identical woman.
The first time it happened I was ten.
It was an accident.

The second time I meant
To last it out and not come back at all.
I rocked shut

As a seashell.
They had to call and call
And pick the worms off me like sticky pearls.

Dying
Is an art, like everything else.
I do it exceptionally well.

I do it so it feels like hell.
I do it so it feels real.
I guess you could say I've a call.

It's easy enough to do it in a cell.
It's easy enough to do it and stay put.
It's the theatrical

Comeback in broad day
To the same place, the same face, the same brute
Amused shout:

'A miracle!'
That knocks me out.
There is a charge

For the eyeing of my scars, there is a charge
For the hearing of my heart——
It really goes.

And there is a charge, a very large charge
For a word or a touch
Or a bit of blood

Or a piece of my hair or my clothes.
So, so, Herr Doktor.
So, Herr Enemy.

I am your opus,
I am your valuable,
The pure gold baby

That melts to a shriek.
I turn and burn.
Do not think I underestimate your great concern.

Ash, ash—
You poke and stir.
Flesh, bone, there is nothing there——

A cake of soap,
A wedding ring,
A gold filling.

Herr God, Herr Lucifer
Beware
Beware.

Out of the ash
I rise with my red hair
And I eat men like air.

Megint megtettem.
Minden tíz évben
Sikerül egyszer –
 
Két lábon járó csoda: a bőröm
Fénylő náci-lámpaernyő,
Jobb lábfejem
 
Levélnehezék,
Arcom vonástalan, finom
Zsidóvászon.
 
Ó, ellenségem,
Hajtsd félre a kendőm.
Borzasztlak? –
 
Az orr, a szemüreg, az ép fogsor?
A savanyú szájszag elszáll
Egy nap alatt.
 
A hús, melyet
A sír leevett,
Gyorsan visszanő rám,
 
S mosolygó nő vagyok már.
Alig harminc.
S kilenc halálom van, mint a macskának.
 
Ez most a harmadik.
Rohadt dolog
Tízévenként megsemmisülni.
 
Millió kis rost, hogy nyüzsög.
Mogyoró-majszoló tömeg
Tódul be, lásson,
 
Ahogy kibugyolálják kezem-lábam –
Nagy sztriptíz-számom.
Uraim, hölgyeim,
 
Ez a két kezem,
Ez a térdem.
Lehetek csont és bőr,
 
Ellenőrizhető, ez ugyanaz a nő.
Tízévesen történt velem
Először. Még csak véletlen.
 
Másodszor elhatároztam:
Kitartok, nem jövök vissza.
Zárt-kagyló állapotba
 
Ringattam magam.
Megizzadtak, míg kiszedték belőlem
A tapadós, gyöngy férgeket.
 
Meghalni is
Művészet, mint bármi egyéb.
Nekem épp ez a műfajom.
 
Én ezt pokolian tudom.
Ha én adom, íze-bűze van.
Hivatásosnak mondhatom magam.
 
Pedig egyszerű, mint egy pofon.
S egy cella is jó, úgy maradsz máris.
Ez a teátrális
 
Visszatérés fényes nappal,
Jön a régi hely, a régi arc, triviális
Örömujjongás:
 
„Micsoda csoda!"
Ez kicsinál.
Szabott áron
 
Szemlélhetők sebeim, szabott
Áron meghallgatható a szivem - Valódi, dobog.
És nagyon magas áron kapható
 
Egy érintés, szó,
Vércsepp,
Hajszál, ruhaférc.
 
Úgy, úgy, Herr Doktor.
Úgy, Herr Ellenfél.
A művetek vagyok,
 
Értéktárgyatok,
Színarany bébi: szétolvadok
Egy sikoltássá.
 
Forgok és sülök.
Minden figyelmet nagyrabecsülök.
Hamu, hamu - Piszkáltok, kotortok.
 
Itt semmi sincs, se hús, se csontok - Egy szappandarab,
Jegygyűrű,
Aranyfog.
 
Herr Isten, Herr Lucifer:
Ügyelj.
Ügyelj.
 
Hamu alól
Rőt haj, kicsapok,
Levegőt: embert falok.