Plath, Sylvia: Lázár kisasszony (Lady Lazarus Magyar nyelven)

I have done it again.
One year in every ten
I manage it——

A sort of walking miracle, my skin
Bright as a Nazi lampshade,
My right foot

A paperweight,
My face a featureless, fine
Jew linen.

Peel off the napkin
O my enemy.
Do I terrify?——

The nose, the eye pits, the full set of teeth?
The sour breath
Will vanish in a day.

Soon, soon the flesh
The grave cave ate will be
At home on me

And I a smiling woman.
I am only thirty.
And like the cat I have nine times to die.

This is Number Three.
What a trash
To annihilate each decade.

What a million filaments.
The peanut-crunching crowd
Shoves in to see

Them unwrap me hand and foot——
The big strip tease.
Gentlemen, ladies

These are my hands
My knees.
I may be skin and bone,

Nevertheless, I am the same, identical woman.
The first time it happened I was ten.
It was an accident.

The second time I meant
To last it out and not come back at all.
I rocked shut

As a seashell.
They had to call and call
And pick the worms off me like sticky pearls.

Dying
Is an art, like everything else.
I do it exceptionally well.

I do it so it feels like hell.
I do it so it feels real.
I guess you could say I've a call.

It's easy enough to do it in a cell.
It's easy enough to do it and stay put.
It's the theatrical

Comeback in broad day
To the same place, the same face, the same brute
Amused shout:

'A miracle!'
That knocks me out.
There is a charge

For the eyeing of my scars, there is a charge
For the hearing of my heart——
It really goes.

And there is a charge, a very large charge
For a word or a touch
Or a bit of blood

Or a piece of my hair or my clothes.
So, so, Herr Doktor.
So, Herr Enemy.

I am your opus,
I am your valuable,
The pure gold baby

That melts to a shriek.
I turn and burn.
Do not think I underestimate your great concern.

Ash, ash—
You poke and stir.
Flesh, bone, there is nothing there——

A cake of soap,
A wedding ring,
A gold filling.

Herr God, Herr Lucifer
Beware
Beware.

Out of the ash
I rise with my red hair
And I eat men like air.

Megtettem újra.
Tízévenként mindig
Megteszem egyszer –
 
Sétáló csoda. Bőröm
Fényes nácilámpaernyő,
A jobb lábam
 
Papírnehezék.
Arcom jellegtelen, szép
Zsidóvászon.
 
Hántsd le a kendőt,
Ó, ellenségem.
Csak nem rémítelek? –
 
Az orr, a szemgödrök, az ép fogsor?
A keserű lehelet
Egynap alatt tovaszáll.
 
Nemsoká, nemsoká a hús,
Mit a sír rágott le rólam,
Rajtam ver tanyát
 
És mosolygó nő leszek.
Mindössze harmincéves.
És mint a macska, kilencszer élek.
 
Ez most a Harmadik.
Micsoda szenny
Elpusztulni tízévente.
 
Micsoda millió szál ez.
Mogyorót majszol a tömeg
Kik elém gyűlve várják
 
Hogy letépjem kezem, lábam –
A nagy vetkőzést.
Uraim, hölgyeim,
 
Ezek itt a kezeim.
A térdeim.
Tán bőr vagyok meg csont,
 
De mégis, mégis ugyanaz a nő.
Tízévesen történt először.
Még baleset volt.
 
Másodszor úgy akartam,
Hogy többet ne jöjjek vissza.
Elringattam magam
 
Nyugodt kagylóállapotba.
Soká tartott nekik míg minden
Gyöngyférget kiszedtek belőlem.
 
Meghalni is
Művészet, mint bármi más.
Nekem épp ez megy leginkább.
 
Ahogy csinálom, pokolinak hat
Meg szörnyen valóságosnak.
Mondhatnám: Ez a hivatásom.
 
Oly könnyű, hogy cellában is
Megoldom s úgy maradok.
Ez a színpadias
 
Visszatérés fényes nappal
Ugyanoda, ahhoz az archoz,
Ahhoz a szórakozott kiáltáshoz:
 
„Ez egy csoda!”
Ez lesz a végem.
Hiszen van egy ára
 
A sebeim vizslatásának,
Van egy ára szívem hallgatásának –
Hogy tényleg dobog s dobban.
 
És van ára, hatalmas az ára
A szónak, az érintésnek
Meg egy csöppnyi vérnek
 
Vagy egy tincsemnek, ruhámnak.
Tehát, tehát, Herr Doktor,
Tehát, Herr Ellenség.
 
Ti alkottatok.
Értéktárgyatok vagyok,
Színarany csecsemő
 
Ami megolvad egy sikolyra.
Átváltozok és elégek,
De értékelem a figyelmetek.
 
Hamu, hamu –
Piszkáljátok, kavarjátok.
Nincs hús, csont, semmi nincs ott –
 
Nincsen szappandarab,
Eljegyzési gyűrű,
Aranytömés.
 
Herr Isten, Herr Lucifer,
Készüljetek,
Készüljetek.
 
A hamuból felemelkedem
Majd vérvörös hajjal és
Úgy nyelem az embert, mint a levegőt.