Dickinson, Emily: (Címerem legyenek.) (All these my banners be. 22 Magyar nyelven)

All these my banners be.
I sow my pageantry
In May —
It rises train by train —
Then sleeps in state again —
My chancel — all the plain
Today.

To lose — if one can find again —
To miss — if one shall meet —
The Burglar cannot rob — then —
The Broker cannot cheat.
So build the hillocks gaily
Thou little spade of mine
Leaving nooks for Daisy
And for Columbine —
You and I the secret
Of the Crocus know —
Let us chant it softly —
"There is no more snow!"

To him who keeps an Orchis' heart —
The swamps are pink with June.

Címerem legyenek.
Én szín-házat vetek.
Eljön Május hava —
S soronként fellobog —
Majd újból alvó állapot —
Szentélyem ez — a rét
Ma.

Veszítsd — ha megtalálhatod —
Menjen — ha visszatér —
Mit el Csenő se lop —
Mit el Csaló se kér.
Így halmoznak a halmok
S kap tőled kis lapát
Százszorszép egy sarkot
Meg a Harangláb —
Sáfránynak a titkát
Te s én tudjuk ó —
Daloljuk ki halkan —
„Elszelelt a hó!”

Kit egy Kosbor szíven talál —
Rózsás annak nyár és mocsár.



Egy kiadás három külön versnek tekinti ezt a három versszakot, annak ellenére, hogy egyazon lapon szerepelnek Emily Dickinson hagyatékában, választóvonalak nélkül.

Az első strófa szinte a képzavar határát súrolja: a színes virágok, amelyeket Emily ültet, az ő címerei, zászlói, mintha az a hely az ő állama, birodalma volna. Már a második sorban ugyanez színház, az eredetiben: pageantry = színes, pompás ünnepély, ceremónia, azt „veti”. Néhány sorral lejjebb kiderül, hogy mindez nem is a kertjében történik, amint az fentebb gondolható volt, hanem az egész rét (ered.: síkvidék) az ő szentélye (chancel = templom szentélye, kórusa; építészeti fogalom). Az olvasónak nincs érkezése beleélni magát egy képbe, máris átváltozik az a kép. Lehet, hogy mindez egy — vagy három — kidolgozatlanul maradt versvázlat, noha az is igaz, hogy Emily Dickinson kicsiszolt versei is gyakran szélsőségesen tömörek és vázlatszerűek.

Aligha kell úgy érteni a dolgot, hogy Emily konkrétan ülteti be a rétet virágokkal, hanem hogy a virágos rét mintegy az ő saját maga „ültette", teremtette zászlóerdője, népünnepélye, templomi karzata.
   
   
   
(A vers 1858-ban keletkezett.)