Dickinson, Emily: (Szív! Elfelejtjük őt!) (Heart! We will forget him! 47 Magyar nyelven)

Heart! We will forget him!
You and I — tonight!
You may forget the warmth he gave —
I will forget the light!

When you have done, pray tell me
That I may straight begin!
Haste! lest while you're lagging
I remember him!

Szív! Elfelejtjük őt!
Te meg én — ma még!
Te a meleget, mit adott —
Én meg fényes egét!

Ha megvagy vele, szóljál
Hogy én is belefogjak!
Hamar! ne ragozzad,
Még eszembe jut!
   
   
A beszélő itt alighanem az „elme" vagy a „szellem", az szólítja meg a szívet.

(Jambikus sorok váltakoznak trochaikus sorokkal; ez más E.D.-versekben is előfordul. Az általános költői gyakorlatból ez kilóg, de nem hiszem, hogy azért, mert E.D. dilettáns volt; gyakran látjuk, hogy tud nagyon is raffináltan bánni a prozódiával és a rímeléssel. Azt sem hiszem, hogy okvetlenül, mindig  valamilyen szándékot kell látnunk eme lezserség (?) mögött; a pedantéria egyszerűen nem kenyere költőnknek. Ennek ellentmond az, hogy gyakran elég volna beszúrni egy „és”-t vagy más jelentéktelen szót vagy szótagocskát, és máris jambikus lenne a sor. Pl. itt a 3. sorban egyszerűen nem kellene a „you are”-t „you’re”-ra rövidíteni. Ady-versekben is találhatunk ilyesmit, pl. a „Megint sokan néznek” címűben; találomra felütöttem összes verseit: a harmadik versben, ebben, mindjárt találtam ilyen „rendellenességet”. Nem hiszem, hogy sok más nagy magyar vagy más nyelven író költő műveiben is ilyen könnyen találhatni ilyen eseteket, ha lehet egyáltalán. Mindez nem von le semmit sem Emily Dickinson és Ady nagyságából, sem a prozódia sőt a költői pedantéria fontosságából.

A második versszak rímképlete eltér az elsőétől: a látszat illetve a magyar fül érzése ellenére nem a „begin — -ber him” rímel, hanem a „begin — lagging (kiejtés: legin’).


(A vers 1858 körül keletkezett)