Kínból tanulni Hevülést
Mint Vak Ember napot!
Szomjan halni — de tudva
Patak rohan amott!
Honvágyó lábat vetni meg
Idegen partokon —
Bár hívja dajka-levegő
S a kék ég odakünn!
Fentebb Kín nincsen ennél!
A Jaj fő jele!
Itt azok a „Díjnyertesek”
Kiknek lent nőtt — Ige —
S mint örök Himnusz égbe tör —
Nem fogjuk hallani
Mi — a titokzatos Bárd
Rossz tanítványai!
Ha attól lesz valaki a Szenvedés „díjnyertes” mártírja, hogy úgy hal szomjan, hogy tudja: ott csobog előtte a patak, akkor miért hányja Isten szemére Emily Dickinson azt, hogy Mózest pontosan ebben az irígylésre méltó kiváltságban részesítette, azaz a szeme elé tárta élete célját, sőt az Életművét: az Ígéret Földjét, akárcsak a görög istenek a vizet a szomjazó Tantalusz elé (l. az It always felt to me — a wrong — Szerintem — rossz és nemtelen c. verset), és az egyik nem ihatott, a másik nem mehetett be azaz haza... De nem baj, nem kell következetesnek lenni, csak az ökör következetes. Úgy látszik, épp Mózes az egyik ilyen titokzatos Bárd, és Emily Dickinson az ő egyik „rossz" (az eredetiben: „tompaagyú") tanítványa... Kíváncsi volnék, haragszik-e Isten Emily Dickinsonra azért, hogy folyton szemtelenkedik vele és lázadozik ellene. Ismerek ugyanilyet zsidóban, a szomszéd házban lakik, csak az nem költ, természettudományos ember. Szinte betéve tudja a Bibliát, de nem ért vele egyet, direkt nem imádkozik naponta háromszor, csak hogy bosszantsa az Istent, de kétszer imádkozik... Ő a legjobb előimádkozó, felülmúlhatatlan ebben...