Publikálás — Kiárulja
Ember az Eszét —
Szegénységi bizonyítvány
Azt hordozza szét
De Mi — kis Padlásszobánkból
Fehéren megyünk
Fehér Teremtőnk elébe —
Nem részvény Havunk —
Azé az Agy Aki adta —
A Homlok mögött —
Mi a Királyé ne add el — A
Jó Levegőt —
A Batyudban — Légy Kufár te
Égi Kegynek okán —
Ne degradáld Szellemünket
Szégyenpiacon —
3. versszak 3. sor: a „Sell” szó prozódiailag egyértelműen a következő sor elejére kívánkozik, és már csak azért is, mert E. Dickinson verseire nem jellemző az enjambement, ugyanis az keletkezett itt. Egyszerű másolási hiba lehet. „Gyakran a nagy Homérosz is alszik”, mondja egy híres mondás — de nem a mi dolgunk felébreszteni a nagy Homéroszokat. Ezért a fordításban is híven reprodukáltam a hibát. Nem valószínű, hogy a költő valami speciális dolgot akart kifejezni ezzel a tulajdonképpen még csak nem is prozódiai, hanem csupán írásképi anomáliával.
Nem részvény Havunk. Havunk = a művünk, az a tiszta valami, amit létrehoztunk; ered.: mintsem hogy befektessük (mint valami pénzösszeget).
„A Batyudban”: ez minden bizonnyal az előző strófa folytatása: Ne add el a levegőt, ami nem a tiéd, a batyudban azaz a becsomagolt áruban.
Szellemünket. Ered.: semmiféle Emberi Szellemet.
Az igazság az, hogy nem sokkal eme vers megírása előtt Emily Dickinson igenis elküldte néhány versét valakinek, hogy mondaná meg, érdemesek-e publikálásra,.. csak az az illető azt mondta, hogy nem érdemesek, mert túl eredetiek (!), nem skatulyázhatók be semmiféle kategóriába (!), és Emily elhitte ezt az igaz fafejűséget... Szegény Emily most vígasztalja magát: „Savanyú a szőlő...” Amivel vígasztalja magát, az nem elfogadható: Isten bizonyára nem azért adta neki a költői tehetséget, hogy ő eme tehetség produktumait a világ elől jól elrejtve visszaszolgáltassa Neki. Dante, Goethe, Babits, Beethoven és sok száz más zseni nem alacsonyította le magát közönséges kufárrá azzal, hogy publikálta a műveit: hogy elsősorban nem Istennek írták őket, hanem a nem túl zseniális emberiségnek.
De nagyon is érthető és emberi reakció ez. Senki sem szereti, ha fütyülnek a teljesítményére, és ebből a szempontból nincs különbség zsenik és fafejű dilettánsok között. Az egyetlen különbség az, hogy a fafejű dilettáns még az utókor szemében is nevetségessé tenné magát, ha az utókor egyáltalán emlékeznék rá — és még az el nem ismert zseninél is szerencsétlenebb.