Dickinson, Emily: (Ambíció? hiába,) (Ambition cannot find him. 68 Magyar nyelven)
Ambition cannot find him. 68 (Angol)Ambition cannot find him.
|
(Ambíció? hiába,) (Magyar)Ambíció? hiába, Tegnap még átlagember! Dehát ez teljesen evidens, a banálisnál is banálisabb igazság, minek ezt mondani? Azt gondolom, hogy éppen ezért ez is amolyan szordínósan félig halálosan komoly, félig hülyéskedő szarkazmus, a legkomolyabb dolgokkal való félig cinikus, félig halálosan komoly és fennkölt játszadozás, mint jó pár más E. D. vers, ha jól értem őket (ez egyáltalán nem biztos, de könnyen lehetséges). Az ILLETŐ (ha alkalmi vers a vers, ha konkrétan valakinek a halálára íródott), vagy pedig az AKÁRKI, akármelyikünk (ha a vers nem alkalmi vers) semmivel ki- és fel nem tűnő átlagember is életében, ha meghal, egyszerre csak nagybecsű kiválóság lesz belőle... Ez jelentheti szarkasztikusan azt is, hogy a gyászbeszédekben a legostobább vagy legszemetebb csirkefogókat is fel szokták dícsérni, de azt is, ennél százszor mélyebben és filozofikusabban, hogy a földi életbeli általános megaláztatottság sőt jelentéktelenség után a halálban mindannyiunk felmagasztosul, a legunalmasabb, legjelentéktelenebb teremtmény is... Ha belegondolunk, ez is nyilvánvaló, de ez már mégsem banalitás!!! Hát ezt egy kicsit bele kell magyarázni a versbe, még ha potenciálisan effektíve benne van is... Minél kevésbé szájbarágó a vers, annál sokatmondóbb — de szerintem azért lehetne Emily Dickinson egy picit bőbeszédűbb, egy icipicit bővebb beszédű is, bármennyire szerelmes vagyok anélkül is ebbe a szegény, törpét játszó óriási zsenibe, bármennyire nagy dolog is a kinemmondás művészete...
|