Dickinson, Emily: (Lélek, Fej-vagy-írás megint?) (Soul, Wilt thou toss again? 139 Magyar nyelven)

Soul, Wilt thou toss again?
By just such a hazard
Hundreds have lost indeed —
But tens have won an all —

Angel's breathless ballot
Lingers to record thee —
Imps in eager Caucus
Raffle for my Soul!

Lélek, Fej-vagy-írás megint?
Hát épp eme módon
Százak fizettek rá —
De tizek nyertek is —

Izgatott Angyalszavazás
Húzza-halasztja ügyedet.
Koboldok mohó Frakciója
Sorsolja Lelkemet!
   
   
   
Ezt sajnos megint nem értem, hiába biztos, hogy amiről szó van, az az, hogy melyik utat válassza az ember: Isten útját-e, vagy egy másikat; nem „halálbiztos”, hogy a másik út a Sátáné, a koboldok, ered.: imps ellenére. Nem is ellenére, mert az „imp”-ek nem is olyan nagyon gonoszak, csak egy kicsit gonoszkodnak, borsot törnek az ember orra alá. Vagy esetleg tényleg két lehetséges út van csupán magánteológus költőnk szerint is — elvégre fej-vagy-írással kezdődött a vers: az eredmény vagy fej vagy írás, élére nem szokott esni az érme —, de nem tartja annyira tragikusnak, ha nem a „fej” jön ki...

Hogy az esély miért száz a tíz ellen, azt nem értem, de hát az Újszövetség is úgy beszél, mintha elkerülhetetlen szükségszerűség volna, hogy sokan menjenek be a pokolba vezető széles (kényelmes) kapun, és csak kevesen a mennyek országa felé nyíló szűk kapun. De pénzfeldobásról nincs szó az Újszövetségben, legalábbis nem tudok róla.

Lehet, hogy Emily Dickinson olvasta Pascalt, ő pénzfeldobásról is beszél. Ott azt kell eldönteni, van-e Isten vagy nincs. Szerinte ezt az ész nem képes eldönteni, és hiába is választunk, azzal nem tudjuk megszűntetni a másik lehetőséget; olyan ez, mint a Schrödinger macskája: vagy él, vagy nem él, de mindaddig, amíg nem nyitjuk ki a dobozt, nem szűntethetjük meg a vagy-él-vagy-nem-él-állapotot. Tehát a választás irracionális, akár az istenhitet választjuk, akár a hitetlenséget. De mivel nem lehet nem választani (azt nem mondja meg Pascal, hogy ezt honnan szedi; már miért ne lehetne?), kevésbé rizikós, ha a hitet választjuk, mert abból nem lehet baj: legfeljebb tévedtünk, de a nemlétező Isten nem fog megbüntetni érte; de a hitetlenségből nagyon is lehet baj. Ebből az egészből csak a fej-vagy-írást vette át költőnk, ha tényleg van itt valami Pascal-reminiszcencia. De az ő lelke már feldobta a pénzdarabot, és most azt kérdezi tőle, hogy mi a csuda, hát még egyszer fel akarja dobni? Nem tudom, mit jelenthet ez, úgy látszik, egyszer már hozott valami döntést, de aztán visszakozott, és most kezdené megint előről...

Hogy mi az az angyalok szavazása, és hogyan lehet izgatottan, lélekszakadva húzni-halasztani valamit?... És mi az, hogy a koboldok tombolát, sorsjátékot rendeznek, amelyen Emily Dickinson lelke a főnyeremény?...

Mindez talán ezt jelenti: minthogy még mindig nem döntötte el Emily, hogy a széles kaput válassza-e vagy a szűket, nem dönthető el, vajon az angyaloknak van-e jogcímük a lelkére,vagy a kisördögöknek. Az angyalokat nagyon izgatja a dolog, fel vannak ajzva, de nincs mit tenni, kénytelenek húzni-halasztani a dolgot, így hát lélekszakadva húzzák-halasztják... A krampusz apródjai még biztosabbak a dolgukban, ők már vásárolják is a sorsjegyeket a lelkére... Én azt hiszem, hogy suba alatt, a komoly álarc alatt Emily Dickinson is somolygott sőt kacarászott magában. Ez nem jelenti azt, hogy nem vette ugyanakkor komolyan a dolgot: ez az álarc az ő igazi arca.

A vers nem mondja meg, miért van ez a különbség az angyalok és a koboldok között, az, hogy az angyalok szavaznak, a koboldok meg a véletlenre bízzák a dolgot. Emily Dickinson nem szokta kifejteni a teóriáit olvasói számára (talán nem is számít olvasókra), csak mintegy címszavakkal utal rájuk; lehet találgatni, tűnődni rajtuk. 

Találgassunk: az angyalok magasabbrendű lények az ördögöknél, ezt azok sem tagadják, akik a pokolba vezető utat-kapukat járják („A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt", írta egy szellemes francia), ezért ők nem játszanak szerencsejátékot, hanem demokratikusan szavaznak. Miről szavaznak? Arról, hogy majdan befogadják-e a lelket maguk közé. — Hogyan? Hát nem azon múlik ez, hogy melyik utat fogja választani a lélek? A kálvinista vallás szerint — Emily Dickinson abban nevelkedett — tényleg nem azon múlik, de azért talán az angyalok szavazatán sem... — A rakoncátlan és kicsapongó ördögfajzatok hazardíroznak, a véletlenre bízzák a dolgot. De hát nem teljesen mindegy a lélek szempontjából, hogy ez vagy az az ördögöcske vágja-e majd zsebre? Különben a lélek maga is hazardírozott, a véletlenre bízta annak eldöntését, hogy melyik utat járja... Egyszóval költőnk huncutul játszadozik halálosan komoly témájával.

(Pascal valószínűleg innen „szedi" azt a meggyőződését, hogy nem lehet nem választani: „Aki nincs velem, ellenem van" [Máté 12: 30]. Jézus azt is mondta, hogy „[Ne tiltsátok meg, mert] aki nincs ellenetek, az veletek van", de Pascal az első nézetet választotta, nem pénzfeldobással, hanem mert az közelebb állt lelki dispozíciójához. Emily Dickinson aligha döntött e két hozzáállás között, bár minden bizonnyal a tolerancia felé hajlott inkább...)

   
     
(A vers 1859 körül keletkezett.)