Dickinson, Emily: (Véltem a természet elég) ((I thought that nature was enough) Magyar nyelven)
|
(I thought that nature was enough) (Angol)I thought that nature was enough Of Human nature just aware Is always as the contents
|
(Véltem a természet elég) (Magyar) Alig láttam meg Emberit Olyan mint az mi bent van
Újabb rébusz, nem fejthető meg egészen, de megéri a fejtörést. Úgy látszik, ilyesmit mond: ,Eleinte azt hittem, hogy elég a természet(tel foglalkoznom), egészen addig, míg beállított az Emberi természet, de az a másikat, vagy: azt a másik elnyeli/magába olvasztja.’ Nem világos számomra, vajon a természet olvasztja-e magába az emberi természetet vagy fordítva. — A 4. sort nem értem: miféle lángot abszorbál, olvaszt magába a látószög, a parallaxis? A parallaxis az a szög, amely alatt valamilyen tárgyat látunk: e szög nagysága a tárgy méreteitől és távolságától függ. A parallaxis szót főleg a csillagászatban használják. Lehet, hogy „láng”-on itt „csillag”-ot kell érteni; de már miért olvasztaná magába a szög? Mondjuk, hogy „közrefogja”. Minthogy a kép a látás fogalma körül forog, olyasmiről lehet szó, hogy az emberi természet annyit képes magába fogadni a természetből, amennyit lát azaz felfog, megért belőle. Tehát a virágok, méhek, lepkék után az emberi természet kezdte foglalkoztatni költőnket, és megértette, hogy egyik magában foglalja a másikat. De az Emberi természethez szinte azonnal hozzáadódott az Isteni; „Némi harc a térfogatért” (ti. „következett”, de nincs ott semmiféle ige). Ezt én úgy értem, hogy két dudás, ez a két téma, az Emberi meg az Isteni, nem fért meg egy csárdában, mármint Emily Dickinson lelkében vagy szellemében, és „ölre mentek" a tér birtoklásáért... — A befogadáshoz, benttartáshoz szükséges hatalom (power) azaz erő, energia, mindig olyan mint az, amit benntart, hasonló hozzá sőt talán éppenséggel egylényegű vele. De ha befogadod az Óriást, azaz az Isteni valamit, akkor az az egész teret betölti, eluralkodik, az embernek, pedig az kisebb, ott már helye nincs. Hihetetlennek tűnik, hogy ez a máskor szerényen margaréták és hasonlók árnyékába húzódó nő azt állítja magáról, hogy ő befogadta az Óriásit, az Istenit, és az is, hogy az emberi számára nem maradt hely a keblében... de most mintha mégis ezt mondaná. De ekkoriban már konkrét személyhez vagy személyről szóló verset valóban sokkal kevesebbet írt, érdeklődése elvontabb témák, fogalmak felé fordult.
|