Dickinson, Emily: (Hogy van-e Paradicsom) ((Of Paradise' existence) Magyar nyelven)

Of Paradise' existence
All we know
Is the uncertain certainty —
But its vicinity infer,
By its Bisecting
Messenger —
   
   
   
(1877 körül)

Hogy van-e Paradicsom
Mit tudunk
Az a nem biztos bizonyság —
De szomszéd létet öltött,
Minthogy Határol
Van Küldött —
   
   
   
A vers csonkának, befejezetlennek látszik. A három utolsó sor: De szomszéd volta, minthogy elválaszt/lehatárol, köldöttre mutat v. küldöttet sugall. Vagyis talán: , Éppen abból, hogy olyan közel van és [mégis] elválaszt/határvonalat húz, [valamiféle] küldött vagy üzenet meglétére lehet következtetni.” Hogy miért? azt nem értem; nem érem fel ésszel Emily Dickinson gondolatát, csak azt látom, hogy nagyon agyafúrt, szofisztikált gondolat lehet. Biztos, hogy van Paradicsom, de nem biztos, hogy biztos? Annak ellenére sem biztos, hogy itt van a szomszédban? És híradást kell látnunk abban, hogy élesen elválaszt minket saját magától? Ha valóban azért érthetetlen a vers, mert befejezetlen, akkor ez a befejezetlenség jelentheti esetleg azt, hogy: „Ezekről a dolgokról egyáltalán nem lehet beszélni, de nem beszélni sem lehet"... (?) Felvilágosult korunkban nyilvánvalóan lehet nem beszélni ezekről a dolgokról, hiszen szinte senki sem beszél róluk. De akkor miért érdekelnek bennünket azok a régebbi irományok, közöttük ennek az örökifjú amerikai vénkisasszonynak a versei, amelyek folyton az ilyen megfoghatatlan dolgokról beszélnek?? 

Ha a vers azt mondja, hogy ,a Paradicsom, vagy a Paradicsom közelsége, szomszságédbelisége éppen azzal ad hírt magáról, hogy kettévágja, szétválasztja', alighanem a világot, az evilágra meg saját magára, akkor ez jut eszembe róla:
   
   
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett... (József Attila)