Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Frost, Robert: Nyírfák (Birches Magyar nyelven)

Frost, Robert portréja

Birches (Angol)

When I see birches bend to left and right
Across the lines of straighter darker trees,
I like to think some boy's been swinging them.
But swinging doesn't bend them down to stay
As ice-storms do. Often you must have seen them
Loaded with ice a sunny winter morning
After a rain. They click upon themselves
As the breeze rises, and turn many-colored
As the stir cracks and crazes their enamel.
Soon the sun's warmth makes them shed crystal shells
Shattering and avalanching on the snow-crust—
Such heaps of broken glass to sweep away
You'd think the inner dome of heaven had fallen.
They are dragged to the withered bracken by the load,
And they seem not to break; though once they are bowed
So low for long, they never right themselves:
You may see their trunks arching in the woods
Years afterwards, trailing their leaves on the ground
Like girls on hands and knees that throw their hair
Before them over their heads to dry in the sun.
But I was going to say when Truth broke in
With all her matter-of-fact about the ice-storm
I should prefer to have some boy bend them
As he went out and in to fetch the cows—
Some boy too far from town to learn baseball,
Whose only play was what he found himself,
Summer or winter, and could play alone.
One by one he subdued his father's trees
By riding them down over and over again
Until he took the stiffness out of them,
And not one but hung limp, not one was left
For him to conquer. He learned all there was
To learn about not launching out too soon
And so not carrying the tree away
Clear to the ground. He always kept his poise
To the top branches, climbing carefully
With the same pains you use to fill a cup
Up to the brim, and even above the brim.
Then he flung outward, feet first, with a swish,
Kicking his way down through the air to the ground.
So was I once myself a swinger of birches.
And so I dream of going back to be.
It's when I'm weary of considerations,
And life is too much like a pathless wood
Where your face burns and tickles with the cobwebs
Broken across it, and one eye is weeping
From a twig's having lashed across it open.
I'd like to get away from earth awhile
And then come back to it and begin over.
May no fate willfully misunderstand me
And half grant what I wish and snatch me away
Not to return. Earth's the right place for love:
I don't know where it's likely to go better.
I'd like to go by climbing a birch tree,
And climb black branches up a snow-white trunk
Toward heaven, till the tree could bear no more,
But dipped its top and set me down again.
That would be good both going and coming back.
One could do worse than be a swinger of birches. 



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

Nyírfák (Magyar)

Látva, jobbra balra hajladozni a nyírfákat, ahogyan
Átszelik a szálegyenes sötétbarna fák vonalait,
Játszom a gondolattal, egy fiú hintáztatja őket.
Görbék, hajlítottak ettől még nem maradnának.
Jeges viharok után maradt nyomok. Verőfényes
Téli reggeleken eső után, gyakori látvány a jégcsapok
Alatt roskadozó ágak sokasága. Csörrenek az ágak
Mikor a szél feltámad, színesen villognak,
De meglebbenve reped, rian a zománc , a jégből vont. 
A nap melegétől megolvadnak, hullnak a kristálykagylók,
A hórétegen jégkérget képeznek –
Ki fogja összesöpörni a törött üveghalmazt,
Mintha a darabokra tört égbolt hullott volna.
A teher alatt a fonnyadt páfrányokra hajolnak,
Nem törnek; bár ha már meghajolva
Sokáig maradnak, többé ki nem egyenesednek:
Évek múltán is láthatod az erdőben
Az ívelt fatörzseket, leveleikkel a földet érintik,
Mint a térdelő lányok mikor lobbanó hajukat
Fejük felett átlebbentve a napon szárítják.
De látva a pőre Igazságot,
A jeges vihar által okozott kínokat,
Szeretném, ha inkább a teheneket legelőre
Terelő bojtár hajlítgatná a fákat, kedvtelésből -
Messze a várostól baseballozni hogy kezdjen,
Míg a nagyszerű játékot felfedezve,
Télen, nyáron egyedül is játszhat.
Egymás után győzte le az örökölt fákat
Újra és újra hajlítgatva, míg azok, szabadulva
Merevségükből hajlékonnyá nem váltak,
Egyetlen egy sem ernyedt, betöretlen
Szál nem maradt. Megtanulta, a törzseket
Hogyan, meddig lehet feszíteni, túl korán
Nem elkezdeni és hajlítva a földre
Nem kényszeríteni. A felső ágakhoz igazodva
Kúszott a fákra, vigyázott az egyensúlyra,
Annyira legalább, mint mikor a pohárba
Csordultig és azon túl is öntik a vizet.
Ekkor egyet füttyentve előre rugaszkodott,
Lábaival földet érve nagyot dobbantott.
Egykor én is nyírfát hintáztattam.
És álmaimban oda visszatérek.
Mikor gyötör a gondolat, hogy
Az élet átjárhatatlan erdő
Melyen áthaladva ég az arcod, pókhálók
Tömegét szakítja, szemed könnyel tele,
Mert egy visszapattanó vessző megsértette.
Szeretném elhagyni egy időre a földet
Majd visszatérve újra kezdeni mindent.
Talán a végzet szándékosan nem ért félre,
Ha felét is megadja, mit szeretnék, ragadjon el,
Ne legyen visszaút. A föld a szeretet igaz helye:
Másutt jobb, tudom, úgysem lehet.
Szeretnék újra nyírfákat hódítani,
fehér háncson a sötét ágak között
az ég felé kúszni, amíg a fa elbír,
És a lehajlított ágakon újra a földre érni.
Ez lenne a szép út s a visszatérés.
A nyír hajlításánál rosszabbat ne tégy.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

Kapcsolódó videók


minimap