Of Modern Poetry (Angol)
The poem of the mind in the act of finding
What will suffice. It has not always had
To find: the scene was set; it repeated what
Was in the script.
Then the theatre was changed
To something else. Its past was a souvenir.
It has to be living, to learn the speech of the place.
It has to face the men of the time and to meet
The women of the time. It has to think about war
And it has to find what will suffice. It has
To construct a new stage. It has to be on that stage
And, like an insatiable actor, slowly and
With meditation, speak words that in the ear,
In the delicatest ear of the mind, repeat,
Exactly, that which it wants to hear, at the sound
Of which, an invisible audience listens,
Not to the play, but to itself, expressed
In an emotion as of two people, as of two
Emotions becoming one. The actor is
A metaphysician in the dark, twanging
An instrument, twanging a wiry string that gives
Sounds passing through sudden rightnesses, wholly
Containing the mind, below which it cannot descend,
Beyond which it has no will to rise.
It must
Be the finding of a satisfaction, and may
Be of a man skating, a woman dancing, a woman
Combing. The poem of the act of the mind. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.poetryfoundation.org |
|
A modern versről (Magyar)
Az elme verse, amint keresi épp, mi az, Ami kell. Nem mindig kellett Megtalálnia: kész volt a díszlet, csak ismételte A szövegkönyvet Aztán a színház átalakult. Múltja emlék maradt csupán. Ma kell, hogy éljen, és a hely tájnyelvét beszélje. Kell, hogy lássa a kor férfiúit, és találkozzon A kor asszonyaival. Meg kell fontolnia a háborút S meg kell találnia, ami kell. Építsen új Színpadot Ezen a színpadon álljon és, Mint egy telhetetlen színész, lassan Belemerülve ejtse ki a szavakat, melyek a fülnek, Az elme legbensőbb fülének ismétlik pontosan Azt, amit hallani szeretne. Hangjára Egy láthatatlan közönség figyel, Nem is az előadásra, hanem önmagára. Amint két ember Érzelmei egymást tükrözik, amint két érzés Eggyé olvad. Varázsol a színész A sötétben, hangszerét pengeti, rezgő húrjain hangok kelnek, Áradnak önmaguk pontos és azonnali megigazulása felé, Bennük eszmél az elme, sem alább nem szállhat, Sem túl nem emelkedhet rajtuk. Kell, hogy Megtalálja a beteljesülést, talán egy korcsolyázó férfit, Táncoló asszonyt, vagy lányt, amint fésülködik. Így cselekszik a vers.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://www.nagyvilag-folyoirat.hu |
|