Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Wright, James: A dagály elvonultával (At the Slackening of the Tide Magyar nyelven)

Wright, James portréja

At the Slackening of the Tide (Angol)

Today I saw a woman wrapped in rags
Leaping along the beach to curse the sea.
Her child lay floating in the oil, away
From oarlock, gunwale, and the blades of oars.
The skinny lifeguard, raging at the sky,
Vomited sea, and fainted on the sand.

The cold simplicity of evening falls
Dead on my mind.
And underneath the piles of water
Leaps up, leaps up, and sags down slowly, farther
Than seagulls disembodied in the drag
Of oil and foam.

Plucking among the oyster shells a man
Stares at the sea, that stretches on its side.
Now far along the beach, a hungry dog
Announces everything I knew before:
Obliterate naiads weeping underground,
Where Homer's tongue thickens with human howls.

I would do anything to drag myself
Out of this place:
Root up a seaweed from the water,
To stuff it in my mouth, or deafen me,
Free me from all the force of human speech;
Go drown, almost.

Warm in the pleasure of the dawn I came
To sing my song
And look for mollusks in the shadows,
The whorl and coil that pretty up the earth,
While far below us, flaring in the dark,
The stars go out.

What did I do to kill my time today,
After the woman ranted in the cold,
The mellow sea, the sound blown dark as wine?
After the lifeguard rose up from the waves
Like a sea-lizard with the scales washed off?
Sit there, admiring sunlight on a shell?

Abstract with terror of the shell, I stared
Over the waters where
God brooded for the living all one day.
Lonely for weeping, starved for a sound of mourning,
I bowed my head, and heard the sea far off
Washing its hands.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ftrain.com

A dagály elvonultával (Magyar)

Egy nőt láttam ma, rongyokba burkolózva
Ugrált a parton, a tengert átkozta.
A gyereke ott lebegett az olajos vízben, nem messze
A megmerült csónaktól, a villáktól, a lapátoktól.
A göthös partőr az eget átkozta,
A hánykódó tengert, és a homokba rogyott.

A megbékélés hideg egyszerűsége
Holtan hullik eszméletemre.
Lenn a víz föl-le dobálja
Martalékát, s lecsillapul, egy lélek
Lebben el, mint messze a sirályok
Az olaj és a tajték áramában.

Osztrigát szed, és a nyújtózó
Tengerre bámul egy férfi.
Éhes kutya lohol a parton,
Azt hirdeti, amit én már tudok:
Eltűnt najádok sírnak a föld alatt,
Homérosz nyelve belevásik az emberi üvöltésbe.

Hogyan szabaduljak
Ebből a csapdából:
Tépjem ki gyökerestül a hínárt,
Tömjem a szájamba, süketüljek meg,
Hogy az erőszakos emberi beszéd ne zavarjon,
Fulladjak meg talán?

Azért jöttem e bódító, meleg virradat elé,
Hogy énekeljek,
A sekélyes lüktető életét figyeljem.
Orsó és zsineg. Kivirul a föld,
Messze mögöttünk belelobbannak a sötétbe,
S kialszanak a csillagok.

Most, hogy az a nő fellármázta a hajnalt,
Az elcsitult tengert, s a hangja sötéten árad, mint a bor,
Mit csináljak?
A partőr úgy merült föl, mint egy tengeri gyík,
Lemosva magáról a pikkelyeket.
Üljek le, és bámuljam a csillámló kagylót?

Függetlenedve a kagyló terrorjától a víz
Fölé nézek, ahol
Isten az élőkért aggódik napra nap.
Magányában a sírókért, gyászruhasuhogásra éhesen.
Lehajtom a fejem, s távolról hallom, ahogy a tenger
Mossa kezeit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. J.

minimap