Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Olson, Charles: Mert lesnek ránk a holtak (As the Dead Prey Upon Us Magyar nyelven)

Olson, Charles portréja

As the Dead Prey Upon Us (Angol)

As the dead prey upon us,
they are the dead in ourselves,
awake, my sleeping ones, I cry out to you,
disentangle the nets of being!

I pushed my car, it had been sitting so long unused.
I thought the tires looked as though they only needed air.
But suddenly the huge underbody was above me, and the rear tires
were masses of rubber and thread variously clinging together

as were the dead souls in the living room, gathered
about my mother, some of them taking care to pass
beneath the beam of the movie projector, some record
playing on the victrola, and all of them
desperate with the tawdriness of their life in hell

I turned to the young man on my right and asked, “How is it,
there?” And he begged me protestingly don’t ask, we are poor
poor. And the whole room was suddenly posters and presentations
of brake linings and other automotive accessories, cardboard
displays, the dead roaming from one to another
as bored back in life as they are in hell, poor and doomed
to mere equipments

  my mother, as alive as ever she was, asleep
when I entered the house as I often found her in a rocker
under the lamp, and awaking, as I came up to her, as she ever had

I found out she returns to the house once a week, and with her
the throng of the unknown young who center on her as much in death
as other like suited and dressed people did in life

O the dead!

  and the Indian woman and I
  enabled the blue deer
  to walk

  and the blue deer talked,
  in the next room,
  a Negro talk

  it was like walking a jackass,
  and its talk
  was the pressing gabber of gammers
  of old women

  and we helped walk it around the room
  because it was seeking socks
  or shoes for its hooves
  now that it was acquiring

  human possibilities

In the five hindrances men and angels
stay caught in the net, in the immense nets
which spread out across each plane of being, the multiple nets
which hamper at each step of the ladders as the angels
and the demons
and men
go up and down

  Walk the jackass
  Hear the victrola
  Let the automobile
  be tucked into a corner of the white fence
  when it is a white chair. Purity

is only an instant of being, the trammels recur

In the five hindrances, perfection
is hidden
  I shall get
  to the place
  10 minutes late.

  It will be 20 minutes
  of 9. And I don’t know,

  without the car,

  how I shall get there

O peace, my mother, I do not know
how differently I could have done
what I did or did not do.

  That you are back each week
  that you fall asleep
  with your face to the right

  that you are present there
  when I come in as you were
  when you were alive

  that you are as solid, and your flesh
  is as I knew it, that you have the company
  I am used to your having

  but o, that you all find it
  such a cheapness!

o peace, mother, for the mammothness
of the comings and goings
of the ladders of life

The nets we are entangled in. Awake,
my soul, let the power into the last wrinkle
of  being, let none of the threads and rubber of the tires
be left upon the earth. Let even your mother
go. Let there be only paradise

The desperateness is, that the instant
which is also paradise (paradise
is happiness) dissolves
into the next instant, and power
flows to meet the next occurrence

  Is it any wonder
  my mother comes back?
  Do not that throng
  rightly seek the room
  where they might expect
  happiness? They did not complain
  of life, they obviously wanted
  the movie, each other, merely to pass
  among each other there,
  where the real is, even to the display cards,
  to be out of hell

  The poverty
  of hell

O souls, in life and in death,
make, even as you sleep, even in sleep
know what wind
even under the crankcase of the ugly automobile
lifts it away, clears the sodden weights of goods,
equipment, entertainment, the foods the Indian woman,
the filthy blue deer, the 4 by 3 foot ‘Viewbook,’
the heaviness of the old house, the stuffed inner room
lifts the sodden nets

  and they disappear as ghosts do,
  as spider webs, nothing
  before the hand of man

  The vent! You must have the vent,
  or you shall die. Which means
  never to die, the ghastliness

  of going, and forever
  coming back, returning
  to the instants which were not lived

  O mother, this I could not have done,
  I could not have lived what you didn’t,
  I am myself netted in my own being

  I want to die. I want to make that instant, too,

  O my soul, slip
  the cog

The death in life (death itself)
is endless, eternity
is the false cause

The knot is other wise, each topological corner
presents itself, and no sword
cuts it, each knot is itself its fire

each knot of which the net is made
is for the hands to untake
the knot’s making. And touch alone
can turn the knot into its own flame

  (o mother, if you had once touched me

   o mother, if I had once touched you)

The car did not burn. Its underside
was not presented to me
a grotesque corpse. The old man

merely removed it as I looked up at it,
and put it in a corner of the picket fence
like was it my mother’s white dog?

or a child’s chair

  The woman,
  playing on the grass,
  with her son (the woman next door)

  was angry with me whatever it was
  slipped across the playpen or whatever
  she had out there on the grass

  And I was quite flip in reply
  that anyone who used plastic
  had to expect things to skid

  and break, that I couldn’t worry
  that her son might have been hurt
  by whatever it was I sent skidding

  down on them.

  It was just then I went into my house
  and to my utter astonishment
  found my mother sitting there

  as she always had sat, as must she always
  forever sit there her head lolling
  into sleep? Awake, awake my mother

  what wind will lift you too
  forever from the tawdriness,
  make you rich as all those souls

  crave crave crave

  to be rich?

They are right. We must have
what we want. We cannot afford
not to. We have only one course:

the nets which entangle us are flames

  O souls, burn
  alive, burn now

  that you may forever
  have peace, have

  what you crave

  O souls,
  go into everything,
  let not one knot pass
  through your fingers

  let not any they tell you
  you must sleep as the net
  comes through your authentic hands

  What passes
  is what is, what shall be, what has
  been, what hell and heaven is
  is earth to be rent, to shoot you
  through the screen of flame which each knot
  hides as all knots are a wall ready
  to be shot open by you

                                the nets of being
  are only eternal if you sleep as your hands
  ought to be busy. Method, method

  I too call on you to come
  to the aid of all men, to women most
  who know most, to woman to tell
  men to awake. Awake, men,

I ask my mother
to sleep. I ask her
to stay in the chair.
My chair
is in the corner of the fence.
She sits by the fireplace made of paving stones. The blue deer
need not trouble either of us.

And if she sits in happiness the souls
who trouble her and me
will also rest. The automobile

has been hauled away.

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Mert lesnek ránk a holtak (Magyar)

Mert lesnek ránk a holtak,
ők a holtak mibennünk,
ébredjetek, alvóim, kiáltom felétek,
bogozzátok szét a létezés hálóit!

Meglöktem a kocsit, olyan régen állt ott, nem használtam
Éppen csak levegő kell a gumikba, gondoltam.
De hirtelen fölöttem tornyosult a hatalmas alváz, és a hátsó köpenyek
már csak gumi meg kordszálak voltak egymásba kuszálódva

mint a holt lelkek a nappaliban anyám
köré gyűlten, egyik-másik óvatosan lehajol, hogy
átosonjon a vetítőgép sugara alatt, lemez
szól a gramofonból, s ők mindnyájan
reménytelenek a pokolban élt élet silányságától

A jobbomon ülő fiatalemberhez fordultam és megkérdeztem; „milyen
az élet ott?" És hevesen tiltakozott, ne is kérdezze, nyomorultak
vagyunk, nyomorultak. És hirtelen csupa plakát volt a szoba, műszaki
ábrák a falakon fékbetétekről meg más autóalkatrészekről, színes
kartonképek, a halottak meg egyiktől a másikig lődörögtek,
éppugy unatkoztak visszatérvén az életbe, mint a pokolban szoktak,
nyomorultan s csupa gépezete hagyottan

  anyám, hús-vér elevenen aludt, mint régen,
amikor beléptem a házba, gyakran találtam őt így a
hintaszékben a lámpa alatt, és felébredt, ahogy hozzáléptem, mint mindig régen is

most értettem meg, hogy visszatér a házba hetente egyszer,
és vele ismeretlen fiatalok hada, köréje sereglenek a halálban
éppugy, mint az életben tették hasonlóan öltözött emberek

Jaj, a holtak!

  és az indián asszony meg én
  járni tanítottuk
  a kék szarvast

  és a kék szarvas beszélni kezdett
  a szomszéd szobában,
  mint ahogy a négerek beszélnek

  mintha kretént tanítanál járni
  beszéde meg
  mint öregasszonyok
  kényszeres fecsegése

  mi meg körbesegítettük a szobában
  mert zoknit keresett
  vagy cipőt a patájára
  merthogy most emberi

  képességeket nyert el

Az öt akadályban ember és angyal
kerül a hálóba, hatalmas hálókba
amik a létezés szintjein kiterülnek, a hálók rétegeibe,
amik lenyűgözik a létrák fokain a föl-le járó
és embereket

  Sétáltasd a kretént
  Hallgasd a gramofonzenét
  Hadd lökjék az autót
  a fehér kerítés sarkába,
  hiszen fehér szék, nem egyéb. A tisztaság

csak pillanata a létnek, aztán jönnek a húzóhálók

Az öt akadályban rejtezik
a tökély
  10 percet

  Húsz perccel 9 előtt
  lesz már. Nem is tudom,

  a kocsi nélkül

  hogyan juthatnék oda

Ó nyugodj meg anyám, nem tudom,
hogyan tehettem volna másképp
amit tettem s amit nem.

  Hogy minden héten visszajössz
  hogy elalszol
  és fejed jobbra billen

  Hogy éppúgy jelen vagy
  amikor megjövök mint
  amikor még éltél

  hogy éppoly valós vagy, és tested
  olyan, amilyennek ismertem, hogy veled
  a társaság, melyhez hozzászoktam régen

  de ó, hogy mindnyájan
  oly talminak érzitek az egészet!

ó nyugodj anyám, mert mammut-dolgok
jönnek s mennek
az élet létráin

A hálókon, melyekbe belekuszálódtunk. Ébredj,
lelkem, hadd áradjon erő a lét utolsó
redőjébe, ne maradjon nyoma se a föld szinén
autógumik vásznának és gumirecéinek. Hadd múljon el akár
anyád is. Hadd jöjjön a paradicsom, és semmi más

Az a kétségbeejtő, hogy a pillanat,
mely a paradicsom is (a boldogság
a paradicsom) belefoszlik
a következő pillanatba, s az erő
továbbáramlik a következő történésbe.

  Csoda-e hát, hogy
  anyám visszajár?
  E had nem
  méltán keresi-e a szobát,
  ahonnan boldogságot
  remél? Nem panaszkodtak
  az életre, látni való volt,
  hogy csak a mozit akarták, egymást,
  egymás közt akarták eltölteni ott az időt,
  ahol minden valódi, még a színes kartonképek is,
  el akartak jönni a pokolból

  A pokol

Ó lelkek, élők és holtak,
ébredjetek, még ha éppen alvóban is, még alvóban is
meg kell tudnotok, milyen szél az,
még ha az ocsmány autó olajteknője alatt is,
ami fölemeli, viszi, eltakaritja renyhe súlyát
a sok árunak, gépnek, szórakozásnak, ételnek, az indián asszonynak,
a mocskos kék szarvasnak, a 90-szer 120-as „Látképek"-nek,
az ormótlan régi háznak, a telezsúfolt belső szobának
fölemeli a lomha hálókat

  és eltűnnek, mint a kísértetek,
  mint a pókháló, mint a semmi
  az ember keze elől

  A szél! Kell a szél,
  mert különben belehalsz. Ami azt jelenti,
  sose halsz meg: borzalmát

  elmúlásnak és minduntalan
  visszajövetelnek, vissza
  a pillanatokhoz, amelyeket nem éltél meg

  Ó anyám, ezt nem végezhetem el,
  nem élhetem meg, amit te elmulasztottál,
  én saját létem hálójában vagyok

  Én akarom a halált. Én azt a pillanatot is szeretném

  Ó lelkem, surranj
  ki a kerékfogak közül

Az élve meghalás (az igazi halál)
véghetetlen, az örökkévalóság
a hamis ügy

A csomó az más dolog, minden topológiai
sarok önmagát jelenti, és nincs kard, ami
elvághassa, minden csomó a maga tüzétől ég,

minden csomót, amiből e háló összeáll,
a kéznek kell szétbogoznia
a csomókat természetük szerint. És csak az érintés
avathatja a csomót a maga lángjává

  (ó anyám, ha egyszer megérintettél volna

   ó anyám, ha egyszer megérintettelek volna)

Az autó nem gyulladt be. Groteszk
hulla, az alját nem is
nézhettem meg. Az öreg

arrébb lökte, míg alulról
mustrálgattam, és beállította a léckerítés sarkába,
mintha csak anyám kutyája volna?

vagy gyerek kisszéke

  Az asszony, aki
  ott játszott a füvön
  a fiával (a szomszédasszony)

  dühös lett rám, merthogy
  az a micsoda átrepült a gyepre, át
  a járóka vagy micsoda lécei közt

  én meg elég gorombán szóltam vissza,
  hogy aki műanyag tárgyakat használ,
  az tudhatja, hogy csúszósak és

  törhetnek, hogy én nem gondolhattam arra,
  hogy a fia megsérülhetett volna
  attól a micsodától, amit visszahajítottam


  Szóval akkor mentem be a házba,
  és elképedésemre ott találtam
  anyámat, ott ült,

  ahogy mindig szokott, ahogy mindig
  örökké ott kell majd üljön tán, fejét
  álomba ringatva? Ébredj, ébredj, anyám,

  milyen szél emel majd föl téged
  örökre a talmiságból,
  tesz majd gazdaggá, gazdaggá

  ahogy mind a többiek is

  áhítják áhítják áhítják?

Igazuk van. Jussunk az,
amit szeretnénk. Nem nyugodhatunk
bele, hogy nem kapjuk meg. Egyetlen út van előttünk:

lángok a hálók, amikbe gabalyodtunk

  Ó lelkek, égjetek
  éltetekben, égjetek most,

  hogy békétek legyen
  majd örökké, hogy legyen meg,

  amit áhítotok

  Ó lelkek,
  áradjatok belé mindenbe,
  ne csúszhasson át ujjaitok közt
  egyetlen csomó sem

  egyetlen sem, azt mondják
  aludjatok csak, míg a háló
  hites kezetek közt fut

  Ami ott fut,
  az ami van, ami lesz, ami
  megvolt, az a pokol és a menny
  az a föld, melyről lehasadva átrobbanunk
  a lángfüggönyön, mely ott rejlik
  a csomókban, mert minden csomó fal, mely
  rátok vár, hogy szétrobbantsátok

                              a létezés hálói
  csak akkor lesznek örökkévalók, ha alusztok míg
  kezeteken dolog van. Módszer, módszer

  Téged hívlak én is, hogy
  segíts a férfinak, de a legtöbbet az asszonynak,
  mert ő tudja a legtöbbet, az asszonynak, hogy
  ébredésre bírhassa a férfit. Ébredjetek, férfiak,

Megkérem anyámat,
hogy aludjon el. Megkérem,
hogy maradjon a székben.
Az én székein
ott a kerítés sarkában.
Anyám a kockakőből épített kandallóhoz ül. A kék szarvassal
nem kell törődnünk többé.

És ha átjárja majd a boldogság őt, megnyugszanak
a lelkek is, akik bennünket
zaklatnak. Az autót pedig


FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. Gy.