Swift, Jonathan: Holyhead, 1727. szept. 25. (Holyhead. September 25, 1727 Magyar nyelven)

Lo here I sit at Holyhead
With muddy ale and mouldy bread
All Christian victuals stink of fish
I'm where my enemies would wish
Convict of lies is every sign,
The inn has not one drop of wine
I'm fasten'd both by wind and tide
I see the ship at anchor ride
The Captain swears the sea's too rough
He has not passengers enough.
And thus the Dean is forc'd to stay
Till others come to help the pay
In Dublin they'd be glad to see
A packet though it brings in me.
They cannot say the winds are cross
Your politicians at a loss
For want of matter swears and frets,
Are forced to read the old gazettes.
I never was in haste before
To reach that slavish hateful shore
Before, I always found the wind
To me was most malicious kind
But now, the danger of a friend
On whom my fears and hopes depend
Absent from whom all climes are curst
With whom I'm happy in the worst
With rage impatient makes me wait
A passage to the land I hate.
Else, rather on this bleaky shore
Where loudest winds incessant roar
Where neither herb nor tree will thrive,
Where nature hardly seems alive,
I'd go in freedom to my grave,
Than rule yon isle and be a slave.

Holyheadnél veszteglek itt,  
dohos kenyér, rossz sör dühít,          
halbűzös minden, ellenségem
rosszabbat nem kívánna nékem,       
a cégérekben is csalódtam,    
egy csepp bor sincs a fogadóban.     
Ide szögez vihar s dagály,     
hajónk horgonyon ingva áll,  
káromkodik a kapitány,        
kevés az utas a szél mián.      
Nem mehet hát az Esperes sem,       
míg nem jön sok más, hogy fizessen.
Dublinban még örülni fognak,          
bár engem is hoz, a hajónknak.         
Nem szidhatják a rossz szelet,          
míg nem jön új hír, üzenet,    
a buzgó államférfiak  
bújhatnak régi lapokat.          
Sohsem siettem azelőtt         
a gyűlölt túlsó partra, sőt
mindig úgy éreztem, a szél
túlzottan, kajánul segél.
De most veszélyben egy barátom,
kiben minden reményem látom,
kitől távol csak a kín gyötör,
s ki mellett a kín is gyönyör;
ő vár, s én türelmetlen égek,
hogy a gyűlölt országba érjek.
Másként e sivár parton itt,
hol szüntelen vad szél sivít,
hol nem lelni fát, fűt, bokort,
hol a természet szinte holt,
inkább itt lennék sír lakója,
mint amott túl király - ki szolga.