Harrison, Tony: Sorok két nagyapámnak (Lines to my Grandfathers Magyar nyelven)

I
Ploughed parallel as print the stony earth.
The straight stone walls defy the steep grey slopes.
The place’s rightness for my mother’s birth
exceeds the pilgrim grandson’s wildest hopes –

Wilkinson farmed Thrang Crag, Martindale.

Horner was the Haworth signalman.

Harrison kept a pub with home-brewed ale:

fell farmer, railwayman, and publican,

and he, while granma slaved to tend the vat
graced the rival bars ‘to make comparisons’,
Queen’s Arms, the Duke of this, the Duke of that,
while his was known as just ‘ The Harrisons’ ’.

He carried cane and guineas, no coin baser!
He dressed the gentleman beyond his place
and paid in gold for beer and whisky chaser
but took his knuckleduster, ‘just in case’.

II
The one who lived with us was grampa Horner
who, I remember, when a sewer rat
got driven into our dark cellar corner
booted it to pulp and squashed it flat.

He cobbled all our boots. I’ve got his last.
We use it as a doorstop on warm days.
My present is propped open by their past
and looks out over straight and narrow ways:

the way one ploughed his land, one squashed a rat,
kept railtracks clear, or, dressed up to the nines,
with waxed moustache, gold chain, his cane, his hat,
drunk as a lord could foot it on straight lines.

Fell farmer, railwayman and publican,
I strive to keep my lines direct and straight,
and try to make connections where I can –
the knuckleduster’s now my paperweight!

I
Köves földbe barázdák sora mélyül,
kőfallal perel a meredek út.
Illóbb tájat anyám szülőhelyéül
zarándok fia képzelni se tud.

Wilkinson Thrang Cragnél túrta a földjét,

Horner Haworth falu baktere volt,

Harrison kocsmájában házisört mért:

serény farmer, vasutas, fogadós -

Míg nagyanya a kádnál robotolt, a
konkurrens kocsmákba sorra betért:
Királyi címer, Ennek-Annak a grófja
őket csak úgy hívták: Harrisonék.

Tárcájában guinea, nem holmi fémpénz,
s mint holmi úr, kiöltözve felettébb,
arannyal fizetett a whiskyjéért,
de bokszert vitt magával: „jól jöhet még".

II
Homer nagyapa velünk együtt élt.
Egyszer, mikor egy patkány beszorult a
pincénkbe, ő volt, aki a sötét
sarokba kergette, s laposra rúgta.

Csizmája rám szállt. Ha nagy a meleg,
az ajtót azzal támasztom ki mindig.
Múltjuk támasztja ki jelenemet,
s az egyenes, keskeny utakra nyílik:

hogyan szántsunk, hogyan öljük meg a patkányt,
hogyan feszítsünk dandyként kicsípve
vikszolt bajusz, sétapálca, aranylánc -
lába holtrészegen is hazavitte.

Serény farmer, vasutas, fogadós -
én is egyenes sorokra törekszem,
s arra, hogy éljen köztünk a kapocs:
asztalomon nehezék ma a bokszer!