Endrezze, Anita: A farkasok visszatérése (Return of the Wolves Magyar nyelven)

All through the valley, the people are whispering:

The wolves are returning,

Returning to the narrow edge of our fields,our dreams.

They are returning the cold to us.

They are wearing the crowns of ambush,

Offering the rank and beautiful snow-shapes

Of dead sheep, an old man too deep in his cups,

The trapper's gnawed hands, the hunter's tongue.

They are returning the whispers of our lovers,

Whose promises are less enduring than the wolves.

Their teeth are carving the sky into delicate antlers,

Carving dark totems full of moose dreams:

Meadows where light grows with the marshgrass & water

Is a dark wolf under the hoof.

Their teeth are carving our children's names

On every trail, carving night into a different bone –

One that seems to be part of my body's long memory.

Their fur is gathering shadows,

Gathering the thick-teethed white-boned howl of their tribe.

Gathering the broken-deer smell of wind

Into their longhouse of pine & denned earth

Gathering me also,from my farmhouse

With its golden light and empty rooms, to the cedar

(that also howls its woody name to the cave of stars),

Where I am silent as a bow unstrung

And my scars are not from loving wolves.

A völgyben végig azt suttogják az emberek:

visszatérnek, visszatérnek a farkasok

földjeink, álmaink keskeny peremére.

Visszahozzák nekünk a hideget.

A rajtaütés koronáját viselik,

ajándékunk halott bárányok orrfacsaró,

gyönyörű hó-alakja, pityókás vénember,

prémvadász megmart keze, vadász nyelve.

Visszahozzák szeretőink suttogását

akiknek ígéretei kevésbé maradandóak, mint a farkasok.

Fogaik törékeny agancsokká faragják az eget,

jávorszarvas-álommal teli sötét totemet faragnak:

mezőket, ahol a fény együtt nő a mocsári fűvel és a víz

sötét farkas a pata alatt.

Fogaik faragják gyermekeink nevét

minden ösvényen, idegen csontba faragnak éjszakát –

olyat, mely testem elnyúló emlékének része lenne.

Bundájuk árnyakat gyűjt, összegyűjti

a falka vastag fogú, fehér csontú üvöltését,

összegyűjti a szél sebzettszarvas-szagát

fenyőből és kivájt földből való hosszúházukba,

összegyűjt engem is tanyámról

házam arany fényeivel és üres szobáival, a cédrushoz

(mely fa-nevét szintúgy csillagok barlangjába üvölti),

ahol olyan csendben vagyok, mint egy meglazult íj,

és hegeim nem szerető farkasoktól erednek.