Betjeman, John: Fiatal tiszt szerelmes éneke (A Subaltern’s Love Song Magyar nyelven)

Miss J. Hunter Dunn, Miss J. Hunter Dunn,

Furnish’d and burnish’d by Aldershot sun,

What strenuous singles we played after tea,

We in the tournament – you against me!

Love-thirty, love-forty, oh! weakness of joy,

The speed of a swallow, the grace of a boy,

With carefullest carelessness, gaily you won,

I am weak from your loveliness, Joan Hunter Dunn.

Miss Joan Hunter Dunn, Miss Joan Hunter Dunn,

How mad I am, sad I am, glad that you won,

The warm-handled racket is back in its press,

But my shock-headed victor, she loves me no less.

Her father’s euonymus shines as we walk,

And swing past the summer-house, buried in talk,

And cool the verandah that welcomes us in

To the six-o’clock news and a lime-juice and gin.

The scent of the conifers, sound of the bath,

The view from my bedroom of moss-dappled path,

As I struggle with double-end evening tie,

For we dance at the Golf Club, my victor and I.

On the floor of her bedroom lie blazer and shorts,

And the cream-coloured walls are be-trophied with sports,

And westering, questioning settles the sun,

On your low-leaded window, Miss Joan Hunter Dunn.

The Hillman is waiting, the light’s in the hall,

The pictures of Egypt are bright on the wall,

My sweet, I am standing beside the oak stair

And there on the landing’s the light on your hair.

By roads “not adopted”, by woodlanded ways,

She drove to the club in the late summer haze,

Into nine-o’clock Camberley, heavy with bells

And mushroomy, pine-woody, evergreen smells.

Miss Joan Hunter Dunn, Miss Joan Hunter Dunn,

I can hear from the car park the dance has begun,

Oh! Surrey twilight! importunate band!

Oh! strongly adorable tennis-girl’s hand!

Around us are Rovers and Austins afar,

Above us the intimate roof of the car,

And here on my right is the girl of my choice,

With the tilt of her nose and the chime of her voice.

And the scent of her wrap, and the words never said,

And the ominous, ominous dancing ahead.

We sat in the car park till twenty to one

And now I’m engaged to Miss Joan Hunter Dunn.

Miss J. Hunter Dunn, Miss J. Hunter Dunn,

Aldershot napjától lett bőre arany,

mily buzgón szingliztünk mi nyárestelen,

versengő versenyzők, – ön énellenem!

Null-harminc, null-negyven, boldog vereség!

Egy fecske röptét és egy fiú kecsét

egyesítette ön, s nyert gondtalan,

bájától bágyadtam, Joan Hunter Dunn.

Miss Joan Hunter Dunn, Miss Joan Hunter Dunn,

győzelmén ujjongok, én oktalan.

Már présben ütője, a forró nyelű,

de szeret legyőzőm, a kócos fejű.

Kertjükben kettesben sétálgatunk,

s árnyán a lugasnak is áthaladunk,

vár ránk a veranda hűse, s csalogat

a citromlé és gin meg az esti lap.

Fenyők szaga száll és a kád csapja zúg,

látszik szobámból a mohlepte út,

cibálom a nyakkendőt: ez estelen

a Golf-klubban táncol a győztes velem.

Szobája parkettjén short, kis kabát,

a krémszínű falakon sport-trófeák,

s nyugatról benéz a nap kiváncsian

az alacsony ablakon, Miss Joan Hunter Dunn.

Hillman-kocsi vár ránk, világos a hall,

egyiptomi képekkel ékes a fal,

a tölgylépcső aljában ott állok én,

s a fordulóban villan a haján a fény.

„Nem rendes" úton, a vadonon át

szeltük át a késő-nyáresti homályt

Camberley-ig, mit megtilt a harang szava

s a gomba, örökzöld és fenyők szaga.

Miss Joan Hunter Dunn, Miss Joan Hunter Dunn,

már táncolnak, – hallom a gépkocsiban.

Ó, Surrey-i szürkület! ó, makacs zene !

ó, az ő oly édes teniszgörl-keze!

Roverek, Austinok mindenfelé,

kocsitető hajlik a fejünk fölé,

jobbról a vállamra a drága hajol,

arcon bök az orra s a hangja dalol.

És sálja illata s az elhallgatott

szavak, s a baljós tánc vár minket amott.

Nem értünk a klubba még félegyre sem,

s most Miss Joan Hunter Dunn az én jegyesem.