Poe, Edgar Allan: Álmok (Dreams Magyar nyelven)
|
Dreams (Angol)Oh! that my young life were a lasting dream! My spirit not awakening, till the beam Of an Eternity should bring the morrow. Yes! tho' that long dream were of hopeless sorrow, 'Twere better than the cold reality Of waking life, to him whose heart must be, And hath been still, upon the lovely earth, A chaos of deep passion, from his birth. But should it be- that dream eternally Continuing- as dreams have been to me In my young boyhood- should it thus be given, 'Twere folly still to hope for higher Heaven. For I have revell'd, when the sun was bright I' the summer sky, in dreams of living light And loveliness,- have left my very heart In climes of my imagining, apart From mine own home, with beings that have been Of mine own thought- what more could I have seen?
'Twas once- and only once- and the wild hou From my remembrance shall not pass- some power Or spell had bound me- 'twas the chilly wind Came o'er me in the night, and left behind Its image on my spirit- or the moon Shone on my slumbers in her lofty noon Too coldly- or the stars- howe'er it was That dream was as that night-wind- let it pass. I have been happy, tho' in a dream. I have been happy- and I love the theme: Dreams! in their vivid coloring of life, As in that fleeting, shadowy, misty strife Of semblance with reality, which brings To the delirious eye, more lovely things Of Paradise and Love- and all our own! Than young Hope in his sunniest hour hath known.
|
Álmok (Magyar)Vajh! álom lenne ifju életem! Elmém szunnyadna, míg a Végtelen Egy fényével rám nem köszönt a másnap. Igen! hosszú álom s bár puszta gyász csak - Jobb lenne, mintsem ébren élnie Rideg létét annak, kinek szive, Mióta él az édes föld felett, Csak vágyak örvénylése volt s lehet. De hogyha olyan volna - ez a nem- Szünő álom - mint gyermekéletem Sok álma volt, ha épp úgy élne bennem, Őrültség volna felsőbb mennyben hinnem. Mert míg Nap áradt szét a nyár egén, Az élő fényről ábrándoztam én S a jóságról - csapongó képzelet Ragadta messze égő szívemet Lakomból és lények szálltak vele Lelkemből - óh, többet láthattam-e?
Egyszer volt... egyszer csak! - s e zord idő Emléke bennem él - hogy egy erő Vagy bűbáj gúzsba vert: szelet-fagyot Lehelt az éj rám s egy képet hagyott Agyamba vésve - vagy talán a hold Álmomba túl hideg fénnyel hatolt Fennkölt zenitjéről... vagy csillagok... Volt-nincs - álmom szélvész volt, elhagyott. Oly boldog voltam (bár álmomban) én, Oly boldog voltam - óh, kedves mesém Az álom! benne friss, élő szinek Suhanva, ködhomályban küzdenek, S ez a valót utánzó forgatag A lázas szemnek több szépséget ad, Több édent és szerelmet (s mind enyém!) Mint rég az ifjú napfényes Remény!
|