Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Burns, Robert: Egy százszorszéphez melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott (To a Mountain Daisy - On Turning One Down with the Plow, in April, 1786 Magyar nyelven)

Burns, Robert portréja

To a Mountain Daisy - On Turning One Down with the Plow, in April, 1786 (Angol)

Wee, modest, crimson-tippèd flow'r,
Thou's met me in an evil hour;
For I maun crush amang the stoure
           Thy slender stem:
To spare thee now is past my pow'r,
           Thou bonie gem.
 
 
Alas! it's no thy neibor sweet,
The bonie lark, companion meet,
Bending thee 'mang the dewy weet
            Wi' spreck'd breast,
When upward-springing, blythe, to greet
            The purpling east.
 
 
Cauld blew the bitter-biting north
Upon thy early, humble birth;
Yet cheerfully thou glinted forth
            Amid the storm,
Scarce rear'd above the parent-earth
            Thy tender form.
 
 
The flaunting flowers our gardens yield
High shelt'ring woods an' wa's maun shield:
But thou, beneath the random bield
             O' clod or stane,
Adorns the histie stibble-field
             Unseen, alane.
 
 
There, in thy scanty mantle clad,
Thy snawie-bosom sun-ward spread,
Thou lifts thy unassuming head
            In humble guise;
But now the share uptears thy bed,
            And low thou lies!
 
 
Such is the fate of artless maid,
Sweet flow'ret of the rural shade!
By love's simplicity betray'd
            And guileless trust;
Till she, like thee, all soil'd, is laid
            Low i' the dust.
 
 
Such is the fate of simple bard,
On life's rough ocean luckless starr'd!
Unskilful he to note the card
            Of prudent lore,
Till billows rage and gales blow hard,
            And whelm him o'er!
 
 
Such fate to suffering Worth is giv'n,
Who long with wants and woes has striv'n,
By human pride or cunning driv'n
            To mis'ry's brink;
Till, wrench'd of ev'ry stay but Heav'n,
            He ruin'd sink!
 
 
Ev'n thou who mourn'st the Daisy's fate,
That fate is thine—no distant date;
Stern Ruin's ploughshare drives elate,
            Full on thy bloom,
Till crush'd beneath the furrow's weight
            Shall be thy doom.
 



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://www.poetryfoundation.org/poems/43817/to-a-mountain-daisy

Egy százszorszéphez melyet a költő 1786 áprilisában kiszántott (Magyar)

Te kicsike piros virágszál,
bizony, rossz órában fakadtál,
hogy így ekém alá jutottál,
s kitéptelek:
most már hiába gyógyítgatnám
kis testedet.

Mitől most szárad meghajolt,
jaj, nem a hű pacsirta volt,
szép hajnali látogatód,
ki felfelé
lendült rólad, úgy csattogott
a nap felé.

Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be zord is volt, amikor születtél,
s te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte törékeny száradat még
a földanya.

Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában, falban védőt találnak!
Neked nem jutott se rög se támasz,
se kődarab,
ott nősz a tarlón, meg se látnak,
olyan magad.

Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal a napot nézed,
csak tartod szelíd fejecskédet,
és úgy figyelsz:
lám, most az ekevas kitépett,
sárban heversz.

E vég vár az ártatlan lányra,
az árva, falusi virágra,
ki tört szívvel marad magára,
ha rászedik,
aztán veti a sors a sárba,
mint téged itt.

A költőt is ez a vég várja:
zúg életének óceánja,
fülel a bölcs tanok szavára,
s nem jegyzi meg,
aztán orkán, hab sújt reája,
és elsüllyed.

E vég a szenvedőnek vége,
kit megrokkant kínja, reménye,
s eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán nem vágyik, csak az égbe,
s a mélybe hull.

Ki könnyet ontasz e virágra,
rád is e vég vár nemsokára,
a Pusztulás ekevasára
kerülsz hamar:
aztán rád omlik a barázda
és eltakar.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásamek.oszk.hu

minimap